A Dán Nemzeti Könyvtár és az Infomedia digitális tartalomszolgáltató cég nagyszabású hírlapdigitalizálási tevékenységbe fog, adja hírül a Danmarks Biblioteker szakfolyóirat. Számunkra azért is lehet érdekes, mert a magán és közszféra együttműködéséről van szó, s nálunk is PPP konstrukcióban képzelik el a digitalizálási projektek megvalósítását.
Jogosan merül fel a kérdés, hogy ki mivel száll be a munkába? Az Infomedia Dánia legjelentősebb elektronikus hírlap és folyóiratadatbázisával és archívumával rendelkezik. Ebből kifolyólag rendelkezésére áll a nagytömegű digitalizálás infrastruktúrája (technikai és szellemi értelemben egyaránt), s önálló szolgáltatói platformmal is bír. Szakértői az adatbázisok és a képalapú dokumentumok különféle konverziós műveleteinek, elektronikus szolgáltatási módjainak is. A Dán Nemzeti Könyvtár (mely egyben a Koppenhágai Egyetem könyvtára is) pedig birtokában van a teljes igen nagy történeti értékű hírlaparchívumnak (részben mikrofilmen, részben az eredeti példányok révén). A hírlapkiadói konszernek tulajdonában álló Infomedia kereskedelmi potenciálja találkozik tehát a digitalizálandó tartalmat birtokló könyvtár digitális formátumú hosszútávú megőrzési igényével és szolgáltatási kötelezettségével.
A projekt célja mintegy 11 millió újságoldal digitalizálása ami 11 országos napilap és 11 regionális orgánum teljes terjedelmű feldolgozását jelenti az első megjelent számtól napjainkig. A költségek mintegy 58 millió koronára rúgnak, melynek egy részét állami forrásokból, másik részét piaci forrásokból teremtik elő. Utóbbi rész a bedigitalizált archívumra alapozandó különféle tartalomszolgáltatási produktumok révén fog megtérülni az Infomedia számára. A folyóiratkincshez azonban a könyvtárakon és oktatási intézményeken keresztül teljesszövegűen ingyen lehet majd hozzáférni. Ugyanez vonatkozik bárki számára az 1900 előtti anyag esetében. Az 1900 után kiadott hírlapok cikkeinek összefoglalóihoz és kisméretű előnézeti képeihez is bárki hozzáférhet majd bárhonnan ingyen, a teljes cikkek olvasásáért kell majd egy csekély összeget fizetni A digitalizálás időtartamát mintegy 2-3 évre becsülik, a legfejlettebb technológia használatával. A nehézségek sem lebecsülendők, ebből a cikk csupán egy fontosabb tényezőt a gót betűs dánnal írt évfolyamok feldolgozását emeli ki.
A projekt lezárultával mindnesetre új kincsestár nyílhat meg az újságírók, sajtótörténészak, helytröténészek, egyetemi hallgatók előtt, s voltaképp bármely érdeklődő számára. A helyi események s a nagyobb forradalmi jellegű események, természeti katasztrófák stb. lokális szemszögű feldolgozása értékes mikrotörténeti szemléletű adalékokkal gazdagíthatja a dán történetírást.
Bibliotek.dk felhasználó elégedettségi felmérés
Október végén kerültek fel a Dán Könyvtári Hatóság weboldalára az idei felmérés adatai. Szeptember 19 és október 13 között mindenkinek felbukkant egy pop-up ablak, melyben megkérték, hogy töltse ki a kérdőívet. Az online kérdőivet kitöltők 39%-a nagyon jóra, 51%-ra jóra értékelte a dán közkönyvtári portál színvonalát. Másfelől 0,7% találta rossznak, vagy nagyon rossznak ugyanezt. A kitöltők között a 20 és 69 év közötti korosztály felülreprezentált volt, míg a gyermekek és az idősek pedig aulreprezentáltak a dán társadalomban elfoglalt népességbeli arányaikhoz képest. Ha földrajzilag nézzük, akkor a Főváros körzete és tágabban Zealand szigete a felülreprezentált lakossági arányszám szerint. Nemek közti bontásban pedig a nők vezetnek a férfiak előtt. Informatikai szoftverellátottságban igen nagy a Microsoft dominancia: 73% XP, 20% Vista, míg 83% használ IE-t s csak 12% Firefoxot.
Ha rátérünk a portálhasználatra, akkor azt találjuk, hogy a könyveket folyóiratcikkeket és zenét vásároltak leginkább azok, akik igénybevették az újdonságként megjelenő (külső kereskedelmi partnereket a portálba bekötő) szolgáltatásokat, a videó és dvd anyagok beszerzési aránya is évről évre emelkedik. A felhasználók tehát visszaigazolják az új kereskedelmi funkciókat. Közben egy másik kérdésre válaszolva a keresőkérdésekre kapott válaszok hatékonyságával, érthetőségével is elégedettek voltak. A kérdőívet kitöltők 9,3%-a szinte naponta, 35%-a hetente, 40%-a pedig legalább egyszer egy hónapban meglátogatja és használja a portált. 73% gyakran vásárol illetve kölcsönöz, míg 17% szerez valamiféle irodalmi, zenei vagy egyéb inspirációt a portál használata során. Végeredményképpen elmondható hogy a hagyományos funkciók mellett visszaigazolást nyertek az újdonságok is.
Igen megszívlelendő példa lenne nálunk is e közkönyvtári portál kialakulása, majd fejlődése (kezdeti szakaszát a MEK-ben lévő szakdolgozatomban fejtettem ki, linkje a blogomon megtalálható) új és új funkciók bekapcsolásával. S különösen a menedzselés a Dán Könyvtári és Médiahatóság, valamint a Dán Bibliográfiai Központ révén. Ez utóbbi részben könyvkiadói részben a főváros és a helyi önkormányzatok szövetségének tulajdonában van, 30%-os állami részesedéssel. Ezzel a tulajdonosi háttérrel működteti, fejleszti a portált, melynek ugye a Dán Nemzeti Bibliográfia adta meg annak idején az alapját. Ehhez csatolták hozzá az összes közkönyvtár lelőhelyadatát, majd az évek során rengeteg egyéb szolgáltatást, no meg egy dán-angol kétnyelvű kezelőfelületet.
A használói felmérésről szóló hír dánul itt jelent meg, a felmérés részletes ismertetése pedig innen érhető el.
Dán tízpontos könyvtári ajánlás a jövő gyermekkönyvtáráról
Szintén a már idézett SPLQ számból az aalborgi kísérlet ismertetése után még egy adalék következik arra, hogy mennyire is komolyan veszik Dániában a gyermekkönyvtárak átalakulásának ügyét. A Dán Könyvtári Hatóság 10 pontos ajánlást bocsátott ki e tárgykörben. Anna Enemark a Hatóság munkatársa bevezetőjében még egyszer leszögezi, hogy a gyermekek kulturális élményhez juttatásának fontos része az irodalmi élményvilág, ám nem ragadhat le csupán ezen a területen a könyvtár. A gyermekkönyvtárnak haladnia kell a korral. S ezen nem csak azt értik, hogy gyermekek számára az egyéni használatot biztosító keresőrendszereket, portlokat kell kialakítani, hanem azt is, hogy a minket körülvevő audiovizuális információs formákban segíteni kell eligazodni a fiatal korosztályt. A személyes öntevékeny részvételre kell a hangsúlyt helyezni, hogy a nebulók társas kapcsolatok keresztül is szocializálódjanak az újfajta virtuális környezetben, s ne hagyják magukra őket. Egyben felmerül az együttműködési kötelezettség is az iskolai és a gyermekkönyvtárak között, amely számos fizikai és szemléletbeli gát lebontásával jár együtt. Felvilgosítás, tapasztalatszerzés és nevelés. Ez a három kulcsszó ami köré az egész szakmai anyag szerveződik. A gyermekeknek élményszerűen találkozni kell minél változatosabb módokon (vizuálisan, auditívan, multimédia környezetben) az őt körülvevő világgal. meg kell tanulnia feldolgozni az összes érzékeire rázuhanó információtömeget. Ehhez pedig az irodalmi élményközpontúság, s a köré épülő rendezvényszervezés önmagában bizony már kevés. Érdekes, furcsának tűnő és provokatív, válaszra ingerlő tartalmakat kell számukra felkínálni, hogy változatos tevékenységi formákban a saját élményeiken keresztül tudjanak szocializálódni az újfajta információs ingerekhez. Az iskolák kapcsán pedig kitér a cikk arra is, hogy nem csupán a hagyományos értékelés központú tanórai keretben kell e célokat megvalósítani. Olyan informális foglalkozásokra kell sort keríteni, amiben például a gyermekek egymás közt tanulják meg a játék közbeni szabályok tiszteletét. A könyvtár felaldata, hogy egyfajta hidat képezzen az informális tanítási módok, a könyvtári tevékenységek kapcsán önkéntes módon kialakuló diák hálózati közösségek s az iskola formalizált pedagógiai világa között. Átvállal pedagógiai feladatokat tehát, de hagyományos értelemben vett iskola soha sem lesz belőle!
Az ajánlások kiadását számos szakmai vitafórum, roadshow, széleskörű szakmai konzultációs folyamat előzte meg. S az új kompetenciák könyvtári implementálására felsőfokú könyvtáros továbbképzési programokat indítanak el. A könyvtár szocializációs szerpep kapcsán pedig számos ajánlás, útmutatás fog készülni még a jövőben.
Most pedig tekintsük át, hogyan összegezték az új kihívásokat ajánlások szintjén:
1. Az új kompetenciák új fajta tevékenységi formákat generálnak a könyvtárakon belül.
A könyvtáros közösségnek láthatóbbá kell válnia a világhálón, színesebb tevékenységeket kell a könyvtárakban szervezniük, s munkájuk közben mindenütt törekedni kell a felhasználókkal való dialógusra. Mindezek mögött az alapvetően megváltozó új információs világ, az újfajta társadalmi igények és elvárások, új kulturális szokások feltűnése húzódik meg indokként.
2. A könyvtári térnek izgalmasnak és inspiratívnak kell lennie.
Új design koncepciók kellenek a fizikai tér átalakítására, hogy az megragadja a gyermekek fantáziáját. Szeressen oda bemenni, aztán játszani és tanulni egyaránt.
3. A könyvtáraknak fejleszteniük kell világhálós szolgáltatásaikat.
Különös tekintettel vonatkozik ez a közösségépítő alkalmazások világára. A gyermekek számára új részvételi alapú virtuális terekekt kell létrehozni izgalmas és változatos erőforrásokkal.
4. A gyermekek játszanak- a könyvtárban!
A könyvtáraknak a játékot és a játékkultúrát kell tevékenységük központi szervező elemévé tenniük. Teret kell adni a játékhoz, a játékkészítéshez, minél változatosabb formájú és fajtájú játékoknak kell a fiatalság rendelkezésére állnia, a megfelelő partneri, tanácsadói szakértelemmel együtt.
5. A könyvtár az olvasási képességeket s az olvasás élményét nyújtsa a gyermekeknek.
Megmarad és továbbra is igen fontos tehát a hagyományos irodalmi képességfejlesztő, az olvasáskultúrát szolgáló, irodalmi élményekkel inspiráló feladatkör is.
6. Az együttműködés új formáinak és eszköztárának kialakítása az iskolai könyvtárak és a gyermekkönyvtárak között.
A két intézményi szférának sokkal szorosabban kell együtt dolgoznia a gyermekek érdekében. A közös munka lehetővé teszi a két intézményterületet jellemző egyedi kompetenciák szélesebb közös kibontakoztatását.
7. A könyvtárnak közösségi érzést kell sugároznia, még a kívülállók felé is. Ezen azt értik, hogy sokkal határozottabban kell nyitni a fogyatékossággal rendelkezők, hátrányos szociális helyzetűek, a nemzetiségek, bevándorlók, s általában mindenféle speciális helyzetű társadalmi csoport felé, hogy bennük is kisugározódjon a könyvtári közösség érzése.
8. A könyvtár támogassa a tanulást és a kulturális fejlődést.
A könyvtárnak támogatnia kell az összes formális és informális tanulási formát és tevékenységet, mely lehetővé teszi a gyermekek számára kompetenciáik megalapozását és fejlesztését, az írott szövegek, vizuális és audioalapú dokumentumok kódolását (feldolgozását), készítését és cseréjét tekintve.
9. A könyvtár érintse meg a gyermekeket.
Tevékenységeivel menjen házhoz hozzájuk szolgáltatásaival az óvodákba, gyermekmegőrző helyekre, iskolákba s egyéb gyermek és ifjúsági intézményekbe.
10. A könyvtár menedzsmentjének középpontjában a gyermek álljon!
A könyvtárak vezetői határozzák meg a prioritásokat a pénzt és az időt. Mindezen eszközök segítségével kell folyamatosan újragondolni, fejleszteni és a helyi viszonyokra adaptálni a gyermekek felé irányuló könyvtári szolgáltatásokat. Ahelyett hogy a gyermekek könyvekre vagy videojátékokra alapozott kulturális fejlődésére, információs igényeire, a szabad létezés, illetve a tanulás fizikai könyvtári tereire összpontosítanánk, új alapvető nézőpontot kell választanunk. A fejlődés fundamentuma ugyanis a tudástársadalmat tekintve az emberek képessége az információ előállítására, közvetítésére és cseréjére, függetlenül attól, hogy az milyen fizikai vagy digitális hordozón jelenik meg. Új kultúraformáló koncepció adhatja meg a fejlet könyvtári szolgálzatások alapját. Ennek tartalmaznia kell az információt, az élményt, tapasztalatot, az intellektuális és az érzelmi alapú tanulási komponenseket, egyaránt koncentrálva a hagyományos és az új információhordozók világára.
Az pedig csak jámbor óhaj, hogy mindezeken a magyar illetékesek is elgondolkoznak a még mindíg a könyv és rendezvényközpontúság és a kampányszerű időlegesség csapdájában lévő új eseménysorozatuk szervezése közepette. Miért érzi az ember sokszor úgy, hogy a vezérszavak jók, csak intellektuális tartalom és cselekvés nincs mögöttük? Itt a példa, hogy másként is lehet…
Linkek:
http://www.splq.info/issues/vol41_3/04.htm -az ajánlások összefoglalója az SPLQ-ban
http://www.bs.dk/publikationer/andre/fremtidens/index.htm Az eredeti teljes dán nyelvű változat a Dán Könyvtári és Média Hatóság portálján. Az ígértek szerint, hamarosan angol nyelvű összefoglaló is olvasható lesz majd. Addig is ott a fentebbi cikk.
A többé kevésbé könyvmentes gyermekkönyvtár
Az SPLQ legfrissebb számát a gyermekek könyvárhasználatának, a fiatal generáció és a könyvtár viszonyának szenteli. Ebben találtam egy olyan cikket, melyet egy aalborgi könyvtáros írt, s igen provokatívan fog hangzani számos régi vágású könyvtáros és olvasásfejlesztésben érdekelt szakember számára. Az aalborgi városi könyvtár központi könyvtára ugyanis a gyermekek sokoldalú készségfejlesztésének támogatását, az újfajta információs eszközök bemutatásást, elfogadtatását tűzik ki célul egy kísérleti projekt keretében, mely 2007 februárjától 2008 október végéig zajlik. A pénzügyi hátteret a Közkönyvtárak és Iskolai Könyvtárak Fejlesztési Alapja nyújtja. Leszögezik, hogy a hagyományos könyvek mutogatása, a bennük lévő értékek felmutatása már messze nem elég a felnövekvő generációk számára. A könyvtárnak alkalmazkodnia kell az inger és információgazdag környezethez. Keretet kell nyújtania ahhoz, hogy a gyermekek interpretálni tudják a maguk számára az őket körülvevő világot, s ablakot kell nyitnia e az őket körülölelő külső környezet felfedezéséhez. A cél eléréséhez teljesen átrendezték a gyermekkönyvtári tereket. A könyvek jó része (90%-a), a pincében lévő szabadpolcokra került, hogy tér nyíljon a gyermekeket aktív cselekvésre ösztönző mediációs tevékenységek számára. A könyvek mellé play station játékok, zene és dvd-k kerülnek. Fontos azonban megjegyezni, hogy ezek nem csupán passzívan sorakoznak a polcokon, hanem a könyvtáros és a gyermekek által közösen kitalált cselekvési formákban hasznosulnak, kelnek életre a könyvekkel együtt. A fizikai tereket a városi színház, az IKEA és egyéb helyi partnerek részvételével alakították ki, könnyen átrendezhető módon a változatos tevékenységek számára. Olyan szobákat alakítottak ki, amelyek bizonyos dokumentumokon keresztül új cselekvéses kulturális formákra csábítanak a gyermekek és a könyvtáros segítségével. Van virtuális játékszoba, ahol életkor és fejlettség szerint kategorizált játékokkal játszhatnak, s szörfözhetnek az interneten (megfelelő segítséggel és felügyelettel). Van egy laboratóriumnak nevezett tudomány szobája, tankönyvekkel, dvd-vel, s egyéb oktatástechnológiai prezentációs anyagokkal melyekkel például a hétköznapi időjárási jelenségeket, vagy a szélsőséges természeti katasztrófákat is modellezni lehet a gyermekek számára. A házifeladatírást segítő, házifeladat kávézónak nevezett, számítógéppel,printerrel, szkennerrel felszerelt tér is itt kap helyet. Természetesen a hagyományos könyvek világa sem tűnik el, a kicsiket csendes pihenésre, olvasásra csábító olvasóterem várja, életkor és érdeklődési területek szerint válogatott olvasnivalóval, ajánló kiállításokkal, kényelmes fotelekkel. A legkissebb 0-7 éves korosztály számára a könyvtári óvodai szoba közös játékra, hangos olvasásra s egyéb tevékenységekre ad lehetőséget. A multimédiateremben a hanganyagok illetve a filmek élvezetére nyílik egymástól lehatárolt terekben lehetőség. A gyermekkönyvtárba való belépéskor az első szoba pedig egy olyan kiállítótér ahol megjelenik az összes szoba kínálatának ízelítője, s mintegy rendszerbe foglalja a szolgáltatások bemutatásával a gyermekkönyvtár kínálatát, a többi terembe szabadon átvihető közös eszközöket kínál. Ebben a közös térben illetve az egyes szobákban rendkívül változatos közösségi élet zajlik. Van olvasóklub, ahol gyermekek és könyvtárosok versengenek játékosan az irodalom világában. Emellett fiús játékok klubja, manga rajzoló klub is a kínálatban szerepel. Igen fontos, hogy a bevándorló gyerekek a Dán Menekültügyi Tanács szakembereinek segítségével segítséget kapnak a házifeladataik elkészítése során felmerülő speciális problémáik megoldásához. Hiába, az integrációt és a társadalmi szocializációt nem lehet elég korán kezdeni! A könyvtár emellett változatos eseményeket szervez, lelehtővé téve, hogy szembetalálkozzanak a sokszínű, sokdimenziójú kulturális világgal, mely körülveszi őket. Ilyen pl. az életkorok szerinti internettanfolyam, filmes este, költészeti kávéház, a kézműves hobbyk gyakorlását segítő workshopok, énekverseny, ifjú szerzők és szónokok versenye, minikoncertek, speciális szakmák képviselőinek (pl. rendőr, állatgondozó) látogatása, melyet kihasználva az ő segítségükkel bemutatásra kerül a vonatkozó gyerekekhez szóló szakirodalom is. A külső partnerek bevonása egyrészt lehetővé teszi a módszertani segítséget (pl. az egyetemi játékkal, tanítással foglalkozó kutatóműhelyek), másrészt külső helyszínek bevonására ad lehetőséget (pl. mozi, színház, Universitarium csarnok). A projekt során összesen 58 különféle esemény, tevékenység zajlott, vagy zajlik le mintegy 20 partner bevonásával. November 20-án pedig szakmai konferencián mutatják be a többi érdeklődő gyermekkönyvtár számára élményeiket, tapasztalataikat. Az újabb kísérleti projekt tehát a dán gyermekkönyvtárak átformálásának első lépése, melynek iránya egyértelmű. A könyvtár élményszerűen fogja meg a gyermekeket, fiatalokat, aktív sokoldalú szocializációs, oktatási, ismeretterjesztő, személyiségfejlesztő funkciókat vállalva fel, ahelyett, hogy elefántcsonttoronyba zárkózna, s a változó világ új és új jelenségein siránkozna…
A projektmenedzserrel interjú is készült, melyet itt találnak meg angolul a kedves olvasók.
A dán nyelv helyzete és a kulturális identitás
Érdekes összeállítást hallottam a nyelvek európai hónapja alkalmából a Deutsche Welle Radio angol nyelvű podcastjában. Az Inside Europe című műsor legfrissebb epizódja a nyelvi sokszínűséget járja körül. Ebben szerepel egy koppenhágai tudósítás, mely az angol nyelv egyre inkább előtérbe kerülő pozícióját taglalja. A folyamat két szinten jelenik meg. Egyfelől nő az anyanyelvi igénytelenség:Egyre több anglicizmus jelenik meg a köznyelvben és a médiában, olyan esetekben is, amikor rendelkezésre áll a megfelelő dán nyelvi forma is. Persze az angol nyelvű médiabulvár feliratozott, tehát a bulvárszocializációnakis fontos eleme az angol (ez főleg a kevésbé képzettek szempontjából lehet szerintem érdekes). Másfelől a gazdasági, üzleti életben és az egyetemi képzésben a globalizációs kihívások helyezik egyre inkább előtérbe az angol nyelvet. Mind a dán gazdaság főbb szereplőinek, mind a dán egyetemeknek globalizálódik a játéktere, ezzel együtt pedig az angol használata kemény gazdasági és tudományos versenyképességi tétellé válik. A dán nyelvért aggódó értelmiségiek attól félnek, hogy ennek következtében nyelvileg kettészakadhat a társadalom egy felsőbb, műveltebb, gazdagabb rétegre (felső és középosztály) melyet az angol egyre inkább a hatása alá von. Másfelől megjelennek a kevésbé tehetősek, a lecsúszottak, akiknél a dán marad a szinte kizárólagos érintkezés nyelve (azért mint ahogyan a szappanoperák., tv-show-k nyelve mutatja, azért ezzel is vigyáznunk kell… ). Nagy dilemma tehát, hogy a dán nyelv pozícióit milyen módon erősítsék e nyelvi-szociális szakadék kialakulásának megelőzésére, de úgy, hogy a versenyképesség se szenvedjen komoly csorbát. Eddig a riport-tudósítás kivonata, melyet bárki meghallgathat a http://www.dw-world.de/dw/article/0,2144,3651972,00.html címen.
A magam részéről annyit tennék hozzá, hogy szerintem az északi színház és filmművészet, az egyéb kulturális ágak, no meg a könyvtárak eredményesen lassíthatják a folyamatot. Az északi országok filmgyártása, csakúgy mint a könyvtári világ magas szintű integrációs jellemzővel bír, melyet a saját anyanyelvi kultúrák erősítésére használnak ki (a közösen gondozott projektek pénzügyi szempontok miatt igen hasznosak tudnak lenni, de a szemléletbéli jelentőségüket se felejtsük el). Itthon is meggyőződhetünk arról, hogy iskolás kortól kezdve milyen gazdag anyanyelvi tartalom és virtuális környezetek állnak az északi polgárok rendelkezésére a könyvtárak fizikai valóságán túl is. Ezenfelül a kortárs északi film és irodalmi kultúra (már amennyit itthon látunk belőle) kimagaslóan teljesít az emberi kapcsolatok, a mindennapi problémák, az élet komplexitásának ábrázolásában. Szerintem valahol ezeken a területeken lehet elkapni az angolosodó felső és felső-közép rétegeket. Ha a munkájuk mellett a kultúrájuk döntően északi jellegű marad, rengeteg meghatározó élménnyel a saját anyanyelvi kultúrájuk felé, akkor nagy baj már szerintem nem lehet. Ilyen szemmel is kell tehát nézni, amikor felhasználóbarát könyvtári fejlesztésekról, a felhasználók becsatornázásának lehetőségeiről írok. Bizony a kultúra, a nyelv megmaradásának szempontjából nem babra megy a játék. S ha már mostanában az európai nyelvi komplexitás pozitív értékei vannak a napirenden, a kultúra valódi súlyáról, arányairól, rétegzettségeiről, főszereplőiről, tovább örökíthetőségéről is érdemes talán elgondolkodnunk egy kicsit…
Filmek adatai a bibliotek.dk-ban
Új szolgáltatással bővült a dán közkönyvtári szféra információs portálja. A könyveken és szöveges periodikumokon túl, most már a könyvtárak állományában lévő filmekre is lehetséges a keresés, cím szerző, témakör, a film korhatárkorlátja, a film életkora, a film ajánlott célkorosztálya és szabadszöveges keresés szerint. Ezen kívül játékfilmekre azok nációi szerint is rákereshetünk (sajnos magyar anyag és keresési lehetőség nincs, de pl. az északikak és a nagyobb európai nemzetek mellett arab, indiai, japán, kínai és koreai filmeket is találhatunk az adatbázisban). A találati képernyőn a film címe mellett rövid tartali leírást kapunk, minden találat a tartalmat leíró címkékkel van ellátva a könnyebb visszakereshetőség érdekében. A rövid metaadatok közt a film hordozója (általában DVD, VHS), a film forgalmazója és a premier éve szerepel. A részletes metaadatok közt pedig minden elképzelhető információ fellelhető az adott filmalkotásról. Emellett megtudhatjuk hány könyvtárnak van meg az adott alkotás, s ha valamelyikben kölcsönzési jogosultsággal bírunk, kölcsönözhetjük is azt. Emellett lehetőség van könyvtárközi kölcsönzésre is, amennyiben a dokumentumot bírtokló intézmény vállalja a filmek könyvtárközi kölcsönzését is. Az adott tételt kinyomtathatjuk, elmenthetjük rss-ben ( a tételt és a keresőkérdést is), sőt lefolytathatunk a feltett kérdésünkre a találati oldalról kiindulva általános google, valamint google books és google scholar kereséseket is. Így feltárható mondjuk egy film Dánián kívüli szakirodalmi háttere is. Emellett a portál által más oldalakra elvezetve akár meg is lehet vásárolni az adott művet, ha forgalomban van még. De le lehet kérni a rendezőről szóló bibliográfiát (beleértve napilap és folyóiratcikkeket) RSS-ben. Sőt a filmhez kötődő fényképek után a Google Imageben is kereshetünk, illetve az összes fontos dán és nemzetközi filmes online adatbázist is bebarangolhatjuk információkért. Tehát megint sikerült egy hasznos funkcióval kiegészíteni, az eddig is mintaszerűen működő portált. A dán nyelvű filmes keresőfelület itt érhető el, az általános keresőfelület angolul is a rendelkezésünkre áll, ha itt a films-re kattintunk a dokumentumtípusok közt, akkor megkapjuk a filmes keresőűrlap angol verzióját is.
Tűnődések az MKE vándorgyűlés után
Most már leülepedtek bennem a szombathelyi vándorgyűlés eseményei, s eltűnődtem néhány dolgon. Kezdem a pozitívumokkal. A szervezők kedvesek, barátságosak, segítőkészek voltak. Soha nem furakodtak az előtérbe, ám mindig megtalálhatóak voltak, ha szükség volt rájuk. Sokszor jártam már Szombathelyen, azonban az egyházi gyűjteményekbe nem egyszerű bejutni. Alapos szakszerű vezetés kíséretében most alkalom nyílott rá, köszönet ezért is.
A lendvai kirándulás is jól szervezett profi módon zajlott. Közép-Európában igen ritka az olyan többnyelvű, s a nyelvek teljes egyenrangúságán alapuló könyvtári szolgáltatási környezet, mint amit ott láttunk (ETO szerint egymás mellett a szabadpolcos térben a magyar és szlovén nyelvű könyvek). Tudom, hogy ott sincs kolbászból a kerítés. A magyar könyvtári ellátás központja nem a kisebbségi kulturális központként funkcionáló Lendva, hanem Muraszombat, állandó vita van a dokumentumbeszerzés volumenjének mértékéről, kevés a hely a régi könyvtárépületben. Mindezek mellett akkor is mintaértékű az ottani könyvtárosok munkája. S mekkora égés nekünk, hogy míg a közös szlovén integrált könyvtári rendszerben a feldolgozóknak csak a leírást kell átvenniük, s kiegészíteni a helyi állományadatokkal, a magyar nyelvű dokumentumok esetében sokszoros munka a feldolgozás, hasonló segítség reménye nélkül… Bár talán az új FITT szekcióban ismertetett magyar könyvtári portál ezen is segíthet majd. Akkor már nem csupán délnyugati szomszédunk központi és intézményenkénti könyvtári szolgáltatásairól lehet könnyen egységes képet alkotni.
Vándorgyűlésre tulajdonképpen elsősorban a közösségépítő jellege miatt jó menni. Sokat beszélgethetsz olyanokkal az ország minden pontjáról akikkel különben nehezen találkozol össze. Ennek, s a tavalyi vándorgyűlésnek a fényében, igen meglepő volt a szervezők azon húzása, hogy a német előadót a második napi plenáris ülés végére tették be. Tudható volt, hogy a másik két előadót egy szépszámú törzsközönség amúgyis meghallgatta volna. Sokaknak azonban az MMIK (gyermekkorom óta jól ismert) levegőtlen szűk padsorai között szinte megoldhatatlan lett kivárni a szakmai nóvumként ható idegennyelvű előadást. Míg az első két előadás után pedig épp a magyar előadók törzsközönsége párolgott el. Ezek után nem tartottam elegánsnak Pallósiné Toldi Márta igazgatóasszony részéről, hogy ki tudja milyen személyes érzékenységek által motivált sorrendösszeállításon alapuló, de mégiscsak szervezői hibát a résztvevőkre próbálta kenni. A népet (s a rendezvényhelyszínt) ugyanis nem lehet leváltani, a szervezők dolga épp az, hogy olykor a személyes szempontokon is túllépve, az adott térbeli szituációra figyelemmel a konferencia résztvevőit szolgáló előadás sorrendet állítsanak össze. Tavaly Szegeden sikerült, idén Szombathelyen nem. A hiba mindenesetre szerintem nem a résztvevőkben volt. S ez nem az (általam tényleg nagyrabecsült) személyek elleni támadás kíván lenni, csupán akadt egy szituáció amit rosszul kezeltek, de engem az lepett meg, hogy verbálisan milyen határozottan próbálták leverni ezt a résztvevőkön…
Nagyon jó játékokat találtak ki a szombathelyi Forrásközpontban, s tetszett a helyi könyvek vására is. Mindkét helyszínen érdekes könyvtári túrák zajlottak, sok hasznos információval a kulisszák mögül. Újra bebizonyosodott, hogy a közkönyvtárak egyik nagy kitörési pontja lehet a közhasznú információszolgáltatás, (a felsőoktatásiaké pedig a helyi oktatói, pedagógusi, kutatói és hallgatói közösség minél sokoldalúbb szolgálata.) Hiszen a berzsenyis tapasztalatok is arra utalnak rá, hogy pl. az adóbevallás problémakörével foglalkozó rendezvény olyan embereket tud becsalogatni a könyvtárba, akik kívül esenek a hagyományos szolgáltatásokkal, kulturális rendezvényekkel elértek körén. Kár, hogy úgy érzem, hogy itthon sokszor esetlegesen szerveződnek ezek, nem áll össze egységes koncepcióvá a felhasználók becsatornázása. S az is csak Magyarországon fordulhat elő, amit szintén a BDMK-ban hallottam, hogy büntetik a tanárt azért, mert középiskolai szinten a könyvtárban tart órát, vagy tanulmányi versenyre kíséri a diákját. Miután ez utóbbi tevékenységek nem számolhatók el a fizetett munkaidő terhére. Elég volt ez a roppant nagyeszű szabály ahhoz, hogy a középiskolai szféra kirekesztődjön a közkönyvtárak látóköréből. Amíg büntetlenül lehet ilyen antiszocializációs intézkedéseket magyarországon meghozni, addig sajnos csak tovább mélyül és egymást erősíti a könyvtárügy és az oktatás válsága. Hiszen a könyvtárak leendő olvasóikat veszítik el ezáltal, ha nem tudják odaszoktatni őket a könyvtári fizikai térbe, illetve nem kínálnak nekik virtuális szolgáltatásokat.
Sajnos túléléshez szükséges alapvető könyvtári paradigmaváltás szükségességéről megint csupán egyetlen, már idézett szekcióülésen esett igazából szó (no meg érintőlegesen a szerzői jogi keretekről és a digitalizálásás kapcsán felvetődő kihívásokról szólt Dippold Péter is a plenáris előadásában).
Szép dolog a könyvtári hagyományok ápolása, de akkor is kétségbeejtő valahol hogy pl. a társadalomtudomány szekció könyvtártörténeti szekcióvá alakul szép lassan át (deklarált szándékaik szerint is, hiszen minden következő évben is emléküléseket tartanának hajdani jelentős könyvtárosokról). Történelem tanári diplomával a zsebemben nem kell győzködni a hagyományápolás fontosságáról. Másrészt viszont épp társadalomtudományilag megragadhatóan indultak be olyan változások, amelyek alapvetően megkérdőjelezik és átértékelik a hagyományos könyvtári tevékenységeket. Új szolgáltatási dimenziók jönnek létre, újabb és újabb használói elvárásokkal. Északi példák alapján e blog jó része tulajdonképpen ezekből ad ízelítőt. A szakma érdekében tehát igen fontos lenne, hogy a Z Karvalics László-Pintér Róbert féle szcenárióelemzéshez kapcsolódóan mind többen ragadják meg az átalakuló könyvtári valóságnak azt a szeletét, mely számukra relevanciával bír. A FITT soha sem fog könyvtárszociológiai kérdésekkel, a könyvtárosi-felhasználói interakció mélységeivel foglalkozni, mert egyszerűen kívül kerül a hatókörén. Ez másokra várna.
Másfelől pedig igen provokatív lesz amit most állítok, de kiket is tudunk ünnepelni és példaként állítani a fiatalok számára a magyar könyvtártörténetből, nagy társadalmi súlyú az egész szakmát szinte megszemélyesíteni képes hiteles személyiségként? Míg szerencsésebb helyeken a Dewey-féle szabadpolcos rendszerre no meg a helyi autonóm kisközösségekre alapozva egy jól szervezett nyílt szemléletű angolszász típusú könyvtári rendszer jött létre (mely előbb nyíltan markánsan, ma már közvetettebb rejtettebb módon oktatási, nevelési, modernizációs funkciókat vállalt magára), s kitermelte a maga hőseit, nálunk a történeti fejlődés másként zajlott. Itt a porosz típusú könyvtárfejlődés lett a markáns, erős hierarchikus renddel, kevés kreativitással, innovációs készséggel, a könyvtáros hivatalnoki uralmával a felhasználó felett, a zárt állományok, tömörraktárak uralmával, egyfajta botcsinálta zászlóshajójaként az egymást követő totalitárius rendszerek oktatáspolitkai és kultúrpolitikai törekvéseinek. Szabó Ervin volt talán még az egyetlen, aki heroikus küzdelmet vívott még ezen út elején, hogy egy másfajta, az északi-angolszász modell felé hajló jóval szerencsésebb útra terelje a kialakuló magyar könyvtárügyet. Ez a küzdelem azonban sajnos az adott társadalmi-politikai, történelmi körülmények, sorozatos kataklizmák között nem lehetett sikeres. Utána pedig voltaképp a rendszerváltásig néma csend. A történettudományhoz hasonló (persze sokszor vitatott megítélésű) nagyságokat, Szekfű Gyulától, Kosáry Domokoson át Szűcs Jenőn és Ránki Györgyön keresztül Romsics Ignácig (hogy csak néhány nevet említsek) a magyar könyvtárügy nem tudott kitermelni magából. A legjobb esetben felbukkant néhány tudós bibliográfus, a könyvtárosképzésben iskolateremtő ám intézményén belül elszigetelt személyiség, jeles művelődéstörténészek (kiknek meglátásai a magyar kultúra új és legújabb kori európai viszonyrendszeréről, a centrumtól való távolságáról-közelségéről kevés emberhez jutnak el) s csupán ennyi. A magyar könyvtárügynek épp az talán az egyik legnagyobb baja, hogy potenciális pozíciója az információszolgáltatás, s a lokális identitások megalapozása terén, az állampolgárok információs igényeihez mérten igen alábecsült, kicsi a szolgáltatói aktív potenciálja. Szabó Ervin óta nem volt s ma sincs olyan személyiség aki ezt az újra és újra megújuló nyitott az állampolgárok felé forduló partneri és segítői-szolgáltatói szemléletet, mint őszinte szakmai ars poeticat maga súlyával képviselni tudná. Persze némileg önkényes ez az összevetés, hiszen a könyvtárosság sokáig mint szolgáltató- kiegészítő tevékenység így vagy úgy megjelent az emberek gondolataiban. Az a baj viszont, hogy a társadalmi átlagot tekintve csak igen esetlegesen. A könyvtárak léte, szolgáltatásai nem épültek bele szervesen a helyi közösségek életébe, sokszor az intézményi szakmai közösségek életébe sem, mint kevesebb vihart megélt szerencsésebb fejlődésű területeken (ezért is öröm ellenpéldákról pl. a balatoni strandkönytár kezdeményezésről hallani). Ha ezzel nem vetünk számot, megint csak homokba dugjuk a fejünket. Ma épp ez hihetetlenül nehéz volta a munkának, hogy míg máshol a változások szervesen épülnek rá, már meglévő szakmai és társadalmi szemléletbéli alapokra, nálunk ez jóval korlátozottabban valósulhat meg. S nem azt mondom, hogy lehetetlen megvalósulnia. De ahhoz egész másfajta paradigmák szerint kell gondolkodnunk mint amelyek a magyar könyvtárosság jó részét ( s nagyrészt vándorgyűlés munkáját is) áthatják.
Finn parlamenti könyvtáros a hagyományos és az online virtuális közösségek világáról
Az SPLQ 2007/2-es számából idéztem már korábban (dán vonatkozású cikkeket). Most viszont a Finn Parlamenti Könyvtár Tájékoztatási és Archiválási Részlege vezetőjének Kimmo Tuominennek az írása ragadta meg a figyelmem. Azzal kezdi, hogy a közösségi szoftverek fogalma előbb megjelent a tényleges online közösségek tömeges megjelenésénél. Egyfajta ernyőfogalomként szolgált minden olyan szoftveres megoldásra mely közösségteremtő, illetve bármilyen a közösségeket támogató funkcióval bír. A Könyvtár 2.0-t és a web 2.0-t kódszavakként határozza meg, melyek a közösségi hálózati környezet élő interaktív entitássá való átalakulásáról szólnak. Ám ez szerinte nem azonos azzal, amikor a közösségi média, vagy a p2p szolgáltatások, közösségi szoftverek társadalmi hatásmechanizmusát vizsgáljuk. A p2p szolgáltatás fogalmát úgy értelmezi, mint ami egyszerűen elmondja a felhasználónak, hogy milyen tevékenységbe is van voltaképpen aktuálisan bevonva. A fogalmak gyártói kevés gondot fordítnak arra, hogy hányfajta s milyen sokféle hazugságot lehet egyszerű fogalmi kódszavaik mögött elrejteni. Ebből vezeti le a szerző azt, hogy sokan az egész 2.0 dolgot egyszerű üres technológiai fanatizmust hordozó hókuszpókusznak tartják. Önmaga azonban úgy gondolja, hogy a 2.0 címke kutatói szempontból a könyvtár és web szavak mögé pakolva igenis képes kutatási témát meghatározni (például ha RSS feedek segítségével keres forrásokat). A Turkui Egyetemi Könyvtár pedig a Finn Tudományos Akadémia támogatásával most kezdett bele egy könyvtár 2.0 címkével meghatározott kutatási projektbe.
A szkeptikusok fő igazodási pontja lehet Finnországban a tamperei egyetemi professzor Leena Eräsaari a Helsingin Sanomat című napilapban megjelent 2007-es cikke. Ebben a szerző erős kétségeit fejezi ki aziránt, hogy egyáltalán magányos lehet-e bárki a neten. Az SPLQ cikk szerzője szerint azonban az előbb idézett professzor elfeledkezik arról a közösségépítő potenciálról, mely a 2.0 címke mögött rejtőzik. Amikor valaki chatel, vagy a Second Life virtuális világában barangol, közösségi szájtokon tartja kapcsolatot barátaival, akkor bár a valódi fizikai énjének megjelenése nélkül, de mégis egy humán közösség tagjává válik. S ez a közösségi tagság komoly identitásképző tényezővel bír. Mostanában sokat foglalkoztam a könyvtáros témákon kívül a nacionalizmus kérdéskörével, így különösen jól esett a cikk szerzőjének egy találó párhuzama. Ő ugyanis az Elképzelt Közösségek című (magyarul is nemrég megjelent) alapmű szerzőjét Benedict Andersont idézi, aki álvitának tartja at a kérdéskört, hogy mennyire valóságos vagy sem egy emberi közösség. Ha valaki valamilyen módon definiálja a saját maga közösségi hovatartozását, mint identitásának a részét, akkor nincs jogunk és okunk kétségbe vonni ezt a személyes választást. Anderson eredetileg ezt a modern XIX-XX. század fordulóján kulminálódó nemzeti identitásválasztások, váltások kapcsán írta le, de ugyanezzel az érvénnyel alkalamzható a mostani új online közösségekre is. Lám bizonyos tekintetben nincs új a nap alatt a közösségépítés jónéhány tényezője igenis megfogható a hagyományos nyelvezetű tudomány eszközeivel is! Másfelől viszont a szerzőnek az a megállapítása is érdekes, hogy amikor könyvet rendel az Amazonon, Wikipedia szócikkeit olvassa, vagy delicio.us-be menti a könyvjelzőit, akkor nem érzi magát semmilyen közösség tagjának, ellentétben a fent említett tevékenységekkel. Ez szerintem rámutat egyfajta érdekes köztes hozáállására is ezekhez a technológiákhoz, mert pl. a delicio.us-nek ezek szerint nem használja ki a közösségképző lehetőségeit (könyvjelzők megosztása barátokkal, tagek minősítése, s azok megosztása ismerősökkel stb.).
Eräsaari szerint két fontos közösségképződési alapfeltétel létezik. Először is kell egy olyan csoport, amelyet összeköt egyfajta közös közösségi tudat (erre utaltunk Anderson kapcsán is), másfelől egy fizikai helyet feltételez, ahol ezek az emberek találkozhatnak egymással, ami a terét adja ennek a közösségi identitásnak. A finn parlamenti könyvtáros viszont ennek kapcsán számos példát idéz arra a Mátrix-jelenség kísérőelemeitől a videokonferenciákon és a cyberpunk irodalmon át a Wii távirányítóig, hogy a fizikai jelenlét, illetve az azt közvetítő eszközök egyre fontosabbá válnak a virtuális világban is. Szerinte a közösségi definíciókat újra kell értékelnünk a fizikai és a virtuális tér, a lokalitás fogalmának forradalmi jellegű változása kapcsán. Új és új formákban jelennek meg a közösségi identitás megéléséül szolgáló terek ahol új és új módokon kapcsolódhat össze a fizikai és a virtuális jelenlét.
A cikk szerzője viszont amellett, hogy elveti Eräsaari túl szűk közösségi definícióját, felhívja a figyelmet, hogy a klikkesedés, a bezárkózás, vagy a szélsőséges rosssz szándékú antiszociális közösségek veszélye ugyanolyan súllyal jelenik meg mind a fizikai, mind a virtuális világban, amely közösségek komoly ideológiaképző és identitásképző szereppel bírhatnak (én teszem hozzá: ahogy a nacionalizmus elfajulása tette azt pl. anno a homogenizált nemzeti közösségeken belül). A közösségi szoftverek technológiáját zárt klikkek létrehozatalára is fellehet közösségépítés helyett használni- Mind a fizikai, mind a virtuális világ tele is van ilyen klikkekkel. H a közösségi szoftvertechnológia klikképzést szolgál, akkor nincs a hagyományos értelemben vett közösségépítő ereje.
A virtuális jelenléten, új identitásformákon túl különösen a gyermek és ifjúsági korosztályban igen fontos a könyvtári közösségteremtő fizikai terek szerepe is. Még azoka gyermekek, fiatalok is igénylik többségükben a közös fizikai együttlétet egymás történeteinek hallgatását, a moderátorként fellépő felnőtt könyvajánlatait, akik egyébként igen szofisztikált módon mozognak a virtuális világban. Én ezt fajta szükségként érzem egyfajta szocializációs összhang megteremtésére. Mindenesetre Tuuminennel együtt megállapíthatjuk, hogy számtalan típusú, szerveződésű közösség létezik egyre változatosabb térformákban, s sokszor nagy nehézségbe kerül magának a közösség fogalmának a meghatározása is, ti. hogy mi tesz közösségé egy közösséget.
Nemzeti könyvtárak, FRBR és a szemantikus web, újfajta megközelítésben
A fenti témakörben jelent meg egy rövid szakmai tanulmány (sajnos online ingyen nem érhető el, én papíralapon kaptam meg) a Német Nemzeti Könyvtár munkatársának Lars G Svensonnak tollából, mely munkám során került a kezembe. Alapfelvetésként azt fogalmazza meg, hogy a web 2.0, könyvtár 2.0 problémakör elsősorban a közkönyvtárak és a tudományos (akadémiai-felsőoktatási szféra) könyvtárainak szintjén jelenik meg. Szintén alapfelvetés, hogy míg az említett szférákban jól körülhatárolható felhasználói célcsoportokkal van dolgunk, a nemzeti könyvtárak szintjén ez már koránt sincs így. A nemzeti könyvtárak (hagyományos módon) szolgáltatásaikkal inkább a könyvtári rendszer intézményes szereplői, mintsem a megfoghatatlan végfelhasználói célcsoportok felé orientálódnak A cikk alaptétele hogy ennek ellenére a nemzeti könyvtárak az új 2.0-ás felfogás lényeges koncepcióit adoptálták már sajátos közönségük számára, számos esetben online módon, de a világháló használata nélkül.
A bibliográfiai ellenőrzést mint nemzeti könyvtári alaptevékenységet például 2.0-ás tevékenységként fogja fel a szerző, ahol könyvtárosok közössége állít elő közösségi kooperáció útján bibliográfiai és authority rekordokat. Ennek kapcsán felteszi a kérdést, hogy ha nemzeti közös katalógust közösen szerkesztenek könyvtárosok eltérő fizikai helyekről, virtuális módon, katalógus klienseik és a z.39.50 szabvány segítségével, az miért nem minősül kevésbé közösségi tevékenységnek, mintha webböngészővel és HTTP szabvány segítségével tennék ugyanazt. Amennyiben szinte egyetlen még oly közösségi funkciókkal felszerelet OPAC sem támogatja az RSS révén importált katalógus és authority rekordokat, a nemzeti könyvtár miért adna erre módot? Erre az utóbbi kérdésre azt a választ adja Svensson, hogy tisztán könyvtáros nézőpontból egyértelmű a válasz. Másfelől azonban ezek iránt az adatok iránt egyre nagyobb az érdeklődés a könyvtári szférán kívüli kormányzati és ipari szféra részéről is! Itt viszont már nem elég a hagyományos könyvtárközi kommunikációs mód, hiszen e szervek fő problémája épp az, hogy a nemzeti könyvtárból jövő adatokat hogyan fogadják és integrálják saját munkafolymataikba és üzleti szoftver alkalmazásaikba. A Német Nemzeti Könyvtár bizony rákényszerült, hogy a subject heading adatait az ipari megrendelők által megrendelt módon nyújtsa át (merthogy azoknak volt gyakorlatuk az XML kezelésében és a web harvestelésben, de a z 39.50-nel nem tudtak mit kezdeni) új hidakat építve a hagyományos könyvtári világból az üzleti szféra felé.
A cikk fontos megállapítása az is, hogy új felhasználói célcsoportok bevonásának egyik titka az egyértelműen megfogalmazott, széles körben elterjedt szabványok konzisztenciája. Tehát a szabványok fejlesztése kulcsfontosságú nemzeti könyvtári alaptevékenységként értékelődik fel.
A következő témakör a katalógusok közösségi jellegűvé tétele és a kapcsolódó szabványok körül forog. A wiki használata, az OPAC-ok felvértezése közösségi technológiákkal a szerző felfogása szerint a nemzeti könyvtárak kapcsán helyben az adott intézmény csak egy jól meghatározott helyi felhasználói rétegének szólnak. Sokkal jobb útnak látja, ha egy nemzeti könyvtár ellátja olyan információkkal, technológiákkal a többi könyvtárat, mely lehetővé teszi nekik új 2.0-ás szolgáltatások implementálását.
Példaként azt hozza fel, hogy a címkézés, valamint a permalinkek használata alapesetben csak egy meghatározott helyi intézményi könyvtári katalógus használatát újítja meg, bővíti ki az FRBR szabvány modell item szintjén, de azt már nem teszi lehetővé, hogy a könyvtárak megoszzák kicseréljék, közösen kezeljék egymással a címkéket és kommentárokat. A nemzeti könyvtárak egyik fő feladatát abban látja, hogy az FRBR szabványos modellhez illeszkedve, olyan dokumentumazonosító eljárást (URI azonosítók) vegyenek használatba , mely biztosítja az FRBR modell összes szintjén az összefűzött azonosítást, a szerves kapcsolódást a rekordok és a dokumentumok megjelenítési szintjei közt. A gyakorlatban a kutató aki a szöveg specifikus részleteiről ír, ezen azonosítót használva a work (mű) szintjén mozog. Aki fordításokat hasonlít össze az az expression (megjelenés) szintjén tűnik fel, míg a kritikus a manifesztáció szintjén az adott kiadást vizsgálja. Az irodalomjegyzéket összeállító oktató az expression, vagy manifestation szintet egyaránt használhatja, attól függően hogy fontos -e számára pl. a konzisztens oldalszámozás. A nemzeti könyvtári katalógus egy újfajta authority forrásként lenne használható egy ország teljes irodalmi és tudományos dokumentumtermése kapcsán lehetővé téve bármely könyvtár számára az összehasonlítást és az annotálást. A manifesztációs szinten megjelenő OPAC-címkézés támogatása megadná a könyvtárközi címkézés lehetőségét is. A könyvtárak nem csupán a specifikus biliográfiai rekord (a könyvtárosok és a felhasználók által adott) címkéit cserélhetnék ki, hanem az aktuális kiadású és megjelenésű könyvre mutatókat is, a manifesztációra mutató azonosító segítségével. A globális kapcsolat megteremtése a bibliográfiai rekordok a felhasználói vélemények, kiadói adatok és citációs adatbázisok közt a hálózati effektus révén, igen nagy hozzáadott értéket jelent a könyvtárak számára, miközben a webre szemantikusan igen gazdag könyvtári adattartalom töltődik fel.
Svensson a nemzeti könyvtárakat a könyvtári rendszer szíveként jellemzi, mint a bibliográfiai adatok előállítóit. A könyvtárosok kollektív intelligenciájára építve az egyre gazdagodó adattartalmakat régi és új módokon szolgáltatva, alapvető módon járulhatnak hozzá a szemantikus web fejlődéséhez, elterjedéséhez.
Azt már csak én teszem hozzá, hogy az intézményi együttműködés szándékának elismerésén túl a siker titka pont a hálózatos munka jellegén keresztül, az egyes könyvtárosok közti intézményi és globális hálózatos térben zajló személyes együttműködésen, közös munkán fog múlni.
Web 2-es szolgáltatások dán könyvtári környezetben
Stine Staunsager Larsen és Thor Dekov Buur könyvtári stratégiai tervezéssel foglakozó szakemberek összegzik, hogy a könyvtárak milyen módszerekkel reagálhatnak a változó felhasználói szokásokra és igényekre (melyek fő webes hajtóerejeként ők konkrétan Google-t és az Amazon-t nevezik meg). Az egyik kulcskompetencia a könyvtárak részéről az új közösségi alapú virtuális média információinak kezelése és közvetítése. A másik pedig egy sajátos konvertálási folyamat, mely a könyvtári kommunikáció új formái felé való fordulást, a felhasználókkal való eredményes kommunikációt alapozza meg.
S most akkor következnek a szerzők által felsorolt konkrét példák. Az első háromban a könyvtárak kínálnak szolgáltatásokat felhasználóik aktív bekapcsolódásában bízva, míg a 4. és 5. esetben konkrét web2-es felhasználói tapasztalatok megszerzéséről, felméréséről van szó:
1. Az Albertslundi könyvtár zenei könyvtáros hírblogot indított. A felhasználók szabadon kommentálhatják a bejegyzéseket. A könyvtárosok pedig ahol csak lehet linkeket helyeznek ki a bejegyzésekről (a blogomon is már emlegetett) netmusik online zenei könyvtári kölcsönzéses szolgáltatás vonatkozó tételei felé.
2. A Bibstream.dk könyvtárak közös összefogásával egyfajta alternatív YouTube-ot kínál a felhasználóknak, dán kisfilmekkel és dokumentumfilmekkel. Könnyen feltöltheti bárki ide is saját alkotását, címkézhet és véleményezhet kedvére. A könyvtár itt, mint a fiatal multimédiaművész tehetségek kibontakozásának közvetítője jelenik meg, nyilvánosságot adva alkotásaiknak s teret szolgáltatva közösséggé szerveződésükhöz is.
3. A SpørgOlivia.dk (AskOlivia.dk) gyermekek felé irányuló online tájékoztató szolgáltatást blogomban korábban megemlítettem már. A korábban leírtakhoz anyit tennék hozzá, hogy most már szabad az út arra is, hogy a kicsik egymás kérdéseit is megválaszolhatják. Ez utóbbi kiegészítő lehetőség még annyira új, hogy nincsenek még róla konkrét tapasztalatok, hogy mennyiben vált be.
4. A 23 Things nem csupán Dániában hanem Svédországban is nagy sikerrel futott mostanában. Ez egy amerikai modell északi implementálása. Célja a web2-es közösségi információs készségek és képességek elsajátíttatása azokkal akik nem rendelkeznek ezekkel, de nyitottak feléjük. A programhoz csatlakozóknak 12 héten keresztül 23 különféle feladatot adtak a könyvtárosok, megfelelő segédanyagokkal körítve, elsajáttítatva a konkrét online technológiák használatát (pl. Last FM. Flickr), valamint az online kollaboratív munka minden csínját-bínját is. Jól felhasználható volt ez könyvtáros szakmai körökben annak bizonyítására, hogy az új közösségi online szolgáltatási környezetek legitim lehetőségeket nyújtanak az információ és tudásközvetítésre. Az első tanfolyamot 3 könyvtár 600 résztvevője végezte el akik aztán újabb 30 könyvtár személyzete számára szerveztek tanfolyamot. Miután az egész kurzus a Creative Commons licensze alatt futott, így szabadon mindenki a saját környezetéhez hallgatói igényeihez alakíthatja a tematikát. Dániában a következő lépés a könyvtárosok után a szélesebb felhasználói körnek szolgáló tanfolyamok megszervezése, melyekhez nagy reményeket fűznek. Annál is inkább (s ezt a cikkhez kiegészítésül én teszem hozzá), mert Svédországban már túl vannak az első ilyen kísérleten a Stockholmi Városi Könyvtár révén. A tanfolyam végeztével az elvégzést bizonyító tanusítványokat egy fergeteges fővárosi buli keretében adták át a sikeres felhasználóknak. A magam részéről kíváncsian várom a dán kísérleteket is.
5. A mi könyvtárunk projekt Roskilde, Gentofte és Gladaxe könyvtárainak közös kísérlete volt a felhasználók véleményének bevonására a „felhasználók által vezérelt innováció” ideájának gyakorlati kipróbálására. Ez az üzleti világban már elterjedt módszer a felhasználói partnerségre alapozva járul hozzá a szolgáltatások teljesebbé tételéhez, melyből mindkét fél profitál. A projekt 2007 telén zajlott le. A felhasználók egy külön webhelyen regisztráltathatták magukat, majd ez követően megoszthatták gondolataikat egymással és a könyvtárosokkal a jövő könyvtáráról. Bárki szabadon kommentálhatta, kiegészíthette, értékelhette mások hozzászólását így értékes dialógus alakult ki a felhasználókkal. A címkézés és értékelési űrlap segítségével ki lehetett választani a legjobb ideákat a beérkezettek közül. Érdekes volt ez a kísérlet annak felmérésére, hogy a felhasználók mennyire hajlandók megosztani tapasztalataikat másokkal illetve közösen alakítgatni, szintetizálni azokat valamilyen irányba együttműködve más felhasználókal és könyvtárosokkal. (Érdekes megfigyelni, hogy itt is mennyire a személyes dimenzió kerül előtérbe, ahogyan arról már az előző bejegyzésben is szó esett). A projekt tapasztalatait mostanában értékelik ki. Az máris látható viszont, hogy rengeteg hasznos észrevétel érkezett be, amelyeket igen érdemes implemetálni s ez abba az irányba mutat, hogy a webes közösségi technológiák döntő tényezőként vehetőek számításba a későbbi fejlesztések során. A legtöbb javaslat a jelenlegi könyvtári alapkoncepciók újfajta formálásának irányába mutatott, mindent felforgató radikális gondolatokkal csak egy könnyen behatárolható csekély létszámú felhasználói kör állt elő.
A szerzők a web2-es technológiák felé való könyvtári nyitottság konstatálásán túl néhány egyéb tanulsággal szolgálnak még. Ez az újfajta közösségi központú média radikálisan szakít a hagyományos könyvtáros szemlélettel. A remix web2-es a könyvtárakba is beszivárgó kultúra teljesen természetesen kezeli, hogy az egyes rendszerek nyitottak adatok küldésére, fogadására és feldolgozására más rendszerekkel együttműködve. Ez az adatok és rendszerek szoros ellenőrzésére hivatott tradicionális könyvtári világtól idegen. A tradicionális tájékoztatás csupán a fizikai állományra koncentrál, illetve a statikus webes tartalomra. Ebbe az új digitális szociális környezetbe nem nagyon igyekeztek idáig információkezelő szoftvereket fejleszteni. A harmadik kihívás pedig a felhasználókkal való szoros kapcsolat. Úgy kell megjelennie a könyvtáraknak, hogy a digitális bennszülöttek is természetes és releváns segítségül fogadják el. Ezek a felhasználók ráadásul közvetlen hatással vannak már ma is az összes könyvtári munkafolyamatra. A felhasználók által generált információmennyiség olyan szintet ért el, amit nem lehet többé ignorálni.
A dániai tapasztalatok tehát az új webkettes technológiák könyvtári használata tekintetében döntően pozitívak, ez azonban nem ösztönözhet megelégedettségre, ugyanezzel a lendülettel kell tovább haladni.