Kultúrpolitikai ámokfutás Norvégiában

A fejleményekről eddig azért nem adtam hírt, mert nem dőltek el a dolgok. De nemrég norvég ismerőseim is megerősítették, hogy a kulturális miniszter eltökélt abban, hogy felszámolni készül a Norvég Közgyűjteményi Hatóságot (ABM-Utvikling). A nagy baj az, hogy ezt a közgyűjteményi szakmai és szakmapolitikai menedzselő intézményt nagy körültekintéssel hozták néhány évvel ezelőtt létre  (mint ahogyan a szakdolgozatomban írtam is róla), most pedig a csak szócskán kívül szinte semmi értelmes érvvel nem állt elő a miniszter döntésének indoklásául. A norvég könyvtári civil szféra persze felemelte a hangját. Jogos véleményként fogalmazódott meg, hogy csupán azért, mert a Norvég Nemzeti  Könyvtár élén a miniszter számára kedves, menedzserszemléletű vezető áll, nem kellene egy ígéretes menedzselési gyakorlatot kidobni az ablakon. Az intézkedés megakadályozását illetően tehát mondhatni teljes a szakmai konszenzus. A könyvtári feladatokat a Nemzeti Könyvtárba telepítik át, de például az eddigi közösen kezelt közgyűjteményi digitalizálási programok menedzselése és folytatása totálisan bizonytalanná vált. A múzeumoknak szakirányú tapasztalatok hiányában égető szüksége lenne a hatóság digitalizálási részlegének szakmai támogatására, amit a részleg munkatársai a nemzeti könyvtárba átkerülve nem tudnak az eddigiekhez hasonlóan biztosítani. A dán minta alapján, annak érvényességét az egész közgyűjteményi szférárára kiterjesztő menedzselési modellt tehát dilettáns politikai érdekek szerint készülnek megbuktatni. Most már csak a parlament állíthatja le a törvénymódosítást beterjesztő miniszter ámokfutását. Ennek valószínűsége azonban nem tudni mennyire reális. Megállapíthatjuk tehát, hogy a politikai hülyeség, s az egyéni hatalmi pozíciójú dilettanizmus ellen még a jól működő szakmai civil keretek sem tudnak mindig védelmet adni sajnos. A politikai ostobaság személyfüggő és földrajzilag semleges módon bárhol feltűnhet.