Publikációim a jelenben és a közeljövőben

Nemrég készítettem egy rövid összefoglalót a DILL programban való részvételemről a Könyv, Könyvtár Könyvtáros számára. Decemberben várhatóan ugyanitt meg fog jelenni egy cikkem a megújult dán Bibzoom szolgáltatásról. Ez utóbbi leánykori neve netmusik.dk névre hallgatott, s itt a blogon is sok szó esett a fejlődéséről korábban.

A Könyvtári Figyelőt egy könyvismertetővel gazdagítottam, az ELTE egykori diákjainak szemináriumi dolgozataiból szerkesztett kötet kapcsán. Előkészületben egy újabb recenzió is. Pármai professzorom Anna Maria Tammaro, a minket szintén tanított Sue Myburgh-gel közösen írt a digitális könyvtárakról, digitális könyvtári felsőoktatásról egy átfogó angol nyelvű munkát, mely idén tavasszal jelent meg. Ennek ismertetője lesz a tervek szerint olvasható majd a Figyelőben. A könyvet már elolvastam, a többi még előttem áll.

Eddig megjelent publikációim bibliográfiai adatai a blogom személyes oldalán megtalálhatóak. Amennyire időm és energiám engedi, igyekszem e listát folyamatosan karban tartani majd. A HUMANUS adatbázis bizonyul e téren a leghasznosabb segédeszköznek.

Ugyaninnen elérhető, a megfelelő Creative Commons licence kíséretében, nyáron elkészült szakdolgozatom is, melyre az A-tól F-ig terjedő hatfokozatú skálán a második legmagasabb minősítést (B) nyertem el.

Szakirodalmi elemzést is fogok készíteni a legújabb, integrált felfedező, kereső eszköznek (discovery searching tool) nevezett digitális információ keresést biztosító szolgáltatások kapcsán. Ez utóbbiak lényegében annyival nyújtanak többet a hagyományos OPAC-nál, hogy online információforrások széles választékát is feltárja, majd közös felületen (az OPAC-ban korábban is szereplő információforrásokkal) hozzáférhetővé is teszi. Mindennek hozzáférhetőségét a lehető legegyszerűbb, a google keresőhöz hasonló módszerrel kívánják biztosítani, számos interaktív kényelmi szolgáltatással karöltve. Ha elkészül, ez lesz az első olyan cikkem, ami peer-review eljárás alá kerül, majd utána lehet esélyem az angol nyelvű publikálásra.

A blogon vissza fogok még valamikor tekinteni a DILL programra. Emellett röviden be fogok számolni a hétvégén lezajlott Library 2.0 2013 online konferenciáról. Most először sikerült a pécsi könyvtár és információtudományi tanszék hallgatóival és oktatóival (továbbá debreceni hallgatói, s ELTE oktatói részvétellel), magyar nyelvű szekciót is tető alá hozni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük