Online filmes szolgáltatás itthon- kiadói üzlet könyvtári részvétel nélkül

A Budapest Film Filmklik néven beindította az első bárhonnan elérhető magyar online video-on demand szolgáltatást. Már most számos jó dán film érhető el a segítségével, az árak pedig a normál videotéka árakat követik. Technológiailag az egész Windows WMP DRM alatt fut így sajnos kizárja a felhasználásból a Macintosh és Linux alatti felhasználókat.
Engem azonban az gondolkoztat el, hogy nálunk a kiadók maguk valósítanak meg ilyen üzleti modelleket, amiből megint kimaradnak a könyvtárak. Pedig a közkönyvtári hálózat konzorcionális formában ideális üzleti partnere lehetne az ilyen szolgáltatásoknak (már említettem korábbi bejegyzésben a dán és norvég példát), sőt a filmkultúra no meg az internetes műveltség terjesztésére akár még korlátozott mértékű állami forrás is bevonható lehetne (mint az említett országokban). Sőt meg lehetne úgy állapodni talán a kiadókkal, hogy a NAVA-hoz hasonló zárt hálózattal ingyenes terjesztésre is lehetőség nyíljon (iskolákban, közművelődési intézményekben). Egy ilyen ötlet ügyesen kivitelezve jelentősen dobhatna a látogatottságon, vonzóbbá téve a közkönyvtárakat, mint szolgáltatói pontokat Ismét egy olyan ziccer, amely mellett elmennek nálunk a könyvtárak, de vajon meddig nélkülözhet ez a szféra hasonló kitörési pontokat?

Egy hozzászólás “Online filmes szolgáltatás itthon- kiadói üzlet könyvtári részvétel nélkül” bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük