Konnektivizmus kurzus benyomások 2.

Sajnos koránt sem tudok annyi időt és energiát fordítani a konnektivizmus kurzusra, mint amennyit terveztem. Barabási Albert László könyvét már régebben elolvastam, nemrég pedig újraolvastam, s pár évvel ezelőtt volt szerencsém élőben is hallgatni az előadót. Egészen lenyűgözően zseniális ahogyan bemutat egy új multidiszciplináris tudományterületet . Ráadásul oly módon teszi ezt, hogy azt is felvillantja, hogy a technológiai fejlődés,  az internet általi új kommunikációs formák megjelenése miként teremtette meg a lehetőséget az új hálózati tudományos összefüggések felismerésére. Engem az  a gondolatmenet ragadott meg a leginkább, miszerint a fejlődés menete odáig az volt, hogy szétszedjék a vizsgálandó világunk alkotóelemeiet kis részekre, hogy ezeknek a kis részeknek, alkotóelemeknek a működéséből vonjunk le következtetéseket a nagy egészre nézve. Ezek a fajta elméletek nem számoltak azokkal a hálózati működésbeli hatásokkal, melyek a minket körülvevő világ, s a humán emberi működés finom mechanizmusait meghatározzák. Az internet komplex hálózatának a tanulmányozása adott alkalmat olyan modellek felállítására, melyekről aztán villámgyorsan kiderült, hogy az élet más területén is alakalmazhatóak, sőt alapvető jelentőségűek. A hálózatok skálafüggetlen alapú működése, valamint a skálafüggetlen hatásokat módosító egyéb tényezők az én fejemben valahogy mindig az interdiszciplinaritás jelentőségével függnek össze. Az internettől kezdve az üzleti életen, a terrorizmus társadalmi alapjai által keltett kihívásokon át a különféle biológiai alapú hálózatokig olyan finomra hangolt rendszereket találunk ahol az egyes összetevők és csomópontok tulajdonságain túl döntő jelentősége van a köztük lévő kapcsatok irányának, erősségének, komplexitásának.
Az oktatásba ez talán valahogy úgy sugárzódhat át, hogy az interdiszciplináris nevelésnek alapvető fontosságúnak kellene lennie már általános és középiskolai szinten is. Most már szerencsére tantárgyak helyett tantervi szinten is egyre inkább műveltségterületekről beszélünk, de akkor is fontos tudatosítani azt, hogy ezek a műveltségterületek egymással sokszínű kölcsönhatást alkotva alkotnak egyetlen egész színes rendszert. S itt lehet arra a neveléstörténet órákon felvetődő axiómára hivatkozni, hogy már az ókori görögök is a kalokagathia eszméjével jöttek.  Azzal nem érünk el sikert ha olyan módon operálunk a tantárgyakkal, műveltségterülekkel hogy nem mutatunk rá a köztük húzódó kapcsolatokra, nem állítunk fel valamifajta harmonikus általános műveltségi egységet. A természettudományos és a humán műveltség folyamatos kölcsönhatásáról annak igen gazdag tudománytörténeti, tudományfilozófiai hátteréről sajnos leginkább csak a felsőoktatásban esik szó. Pedig a különféle tantárgyi órák anyagába beemelt kitekintésekkel, irodalmi, szakirodalmi szemelvényekkel a diákok számára fel lehetne villantani egy olyan világot melyben jóval kevésbé érvényesülnek azok a tantárgyak, tudományterületek közti elválasztó falak, melyeket az iskolarendszer a diákok agyában rögzít. Az iskolai könyvtárosok pedig ha megfelelő papír alapú offline és online virtuális tudás és dokumentumanyag áll a rendelkezésükre, (az információt kezelő, feldolgozó tudásukkal) nagyon sokat segíthetnek a tanároknak olyan órai tematikák összeállításában, melyek időnként hidat vernek az egyes tudományterületek közé . Itt válik központi jelentőségűvé az, hogy hogyan sáfárkodunk azzal a tengernyi információval ami folymatosan zuhog ránk.
A jelen információrobbanás körülményei között a tanítás és a tanulás metodikájának, az információáramlásban való szelektálni tudásnak a képessége azonos rangú fontossággal bír, mint a tételes (szerencsés esetben egymással összekapcsolható) tárgyi tudáshalmazok.  S itt jönnek be akkor segítségként a tématérképek, a tudásmegosztás különféle hatékony rendszerező csatornái. Ez a konnektivizmus kurzus azért is jó, mert arra motivál, hogy az egyes eszközök használatát felesleges és káros öncélúan elsajátítanunk. Ezek csupán önmagukban áló voltaképpen semmit sem érő eszközök akkor, ha nem tudom, hogy egymással is összefüggően milyen célra, milyen kontextusban használjam fel őket.  A delicious, vagy a google feedolvasója olyan eszközöket ad a kezembe mellyel szelektálni és strukturálni tudom a magam számára azt az iszonyatos információáramot, mely folyamatosan rám zúdul.  Még a Diigo is voltaképpen egy szelekciós segítő eszköz, mellyel magam és mások számára tudok az ajánlásommal, véleményemmel orientációs pontot nyújtani az információ káoszában. S ha gyorsan érdekes vagy fontos és rövid információt akarok megosztani másokkal, arra ott van a mikroblog, ha több időm van, s bővebb lére kívánom ereszteni, arra pedig ott van a webnapló (blog) lehetősége. Ha funkcionális szempontból vizsgáljuk ezeket az eszközöket, egy egészen jó komplex, de hatékony információs, tudásteremtő és megosztó hálózat rajzolódhat ki, mely határozott relevanciával bír, mind individuális, mind közösségi szempontból. Ez a hálózat pedig egyre nagyobb mértékben függetlenedhet a tekintélyalapú formális tudásátadás hagyományos  egyirányú csatornáitól.  Alapvető segítséget nyújthat az egyéni és kollektív tudás együttes harmóniába hozását hírdető konnektivista megközelítések érvényesüléséhez.