Konnektivizmus kurzus indult a világhálón – első benyomások

Nagyon érdekes kísérlet indult el ma dél körül. Úgy próbálják meg a web 2.0 közösségi szellemiségéhez igazodó tanuláselméletet propagálni, hogy közben minden résztvevő a saját bőrén tapasztalja meg, hogy miből is áll ez az oktatási paradigmaváltás.  Hiszen a fő jellemző az, hogy bár két menedzsere van a kurzusnak, ők nem mindenható oktatók. A hálózati tanulás világában megadnak egyfajta kontextust vitaindítókkal, beszélgetésekkel, szakirodalmi linkekkel. Ám a kurzust tartalommal a résztvevők közösségi hálózata tölti fel. Az ő reagálásaik alapján dől el, hogy milyen irányban milyen módon alakul a felvázolt alapkontextus. Az egyének tudás, invenciója, tapasztalatai a kurzus hálózati körében a web 2-es tudásmegosztó eszközök révén egyfajta újszerű egységben összegeződnek, mely egység újra visszahat persze az individuumra is.  A tanulás efajta hálózati körforgása szerencsés esetben kiegészül a skálafüggetlen hálózatok tulajdonságának alapelemeivel. Minél többen tesznek hozzá valamit (ha csak keveset is) a közös tudáshoz, s veszik át a másik tapasztalatait, annál stabilabb hálózatot kapunk. A stabilitást tudatosan nem a szervezők – hangadók dominanciája szolgálja (hiszen ha ők kiesnének, a hálózat könnyen megbénulhatna, így az ő feladatuk a diskurzus figyelemmel kísérése, összefoglalása, továbblendítése). A stabilitást a sok kicsi sokra megy elve szerint egyénileg hozáadott tartalmak adják meg. Ha mindenkihez eljutnak az információk, s beépítik azokat a saját egyéni tudásportfóliójukba, akkor megsokszorozva adhatják ismereteiket tovább más környezetben, más kontextusban, más emberek felé.
Ebben a hálózati tudásszerveződésben van valami mélyen demokratikus, amely talán politikai paradigmaváltást is hozhat.  Egyértelmű ugyanis a kapcsolat az írásos műveltség uniformizáló hatása, s a nemzetállami kulturális,politikai uniformizáló törekvések között. Ennek az uniformizáltságnak az átkát, a nemzetnek mint uniformizált  (totalitárius) politikai és kulturális közösségnek a szembeállítását más hasonlóan uniformizált közösségekkel, keserűen megtapasztalhattuk már a 20. században, s részben napjainkban is. A hálózati elvű gondolkodás, a direkt kapcsolatok, az újjáéledő közvetlen szóbeliség (mely persze szoros kapcsolatban áll az írásbeliség megújuló  közvetlenségi formáival is: lásd wikik, tagelés stb), egy olyan jövő irányába mutat, ahol a tanulás sokkal sokszínűbb, élményszerűbb, a központi hierarchikus struktúrák által sokkal kevésbé irányított lesz, mint manapság.  Felkínálkozik például az esély, hogy az egyéni tapasztalati minták hálózatba szerveződése hatékonyabb védelmet nyújthat például az etnikai, vallási alapú előítéletek ellen, mint a mai etnikai nemzetállami elitek szándékai szerint berendezett centralizált iskolarendszer.  A hálózati alapú tudásszerveződéssel évszázados frontális alapú oktatási dogmák dőlhetnek meg.  Hiszen változik a társadalom, a technikai és a szellemi környezet kölcsönhatásával együtt. Olyan új lehetőségek nyílnak meg, melyek szétfeszítik a hierarchikus centralizáció kereteit. S akkor választ kaphatunk talán arra is, hogy a nyelvi sokféleség megfelelő hálózati szocializációs, interpretációs keretek közt talán mégsem akkora akadálya a különféle népek, kultúrák közti párbeszédnek, mint ahogy az erre a különbözőségre (is) a régebbi paradigmák törvényei szerint politikai és kulturális hierarchikus rendszereket felépítő politikusok állítják.