Elnézést kedves olvasóimtól. Szakdolgozat védésen és egyéb dolgokon kellett túllendülnöm, de most újra felveszem a fonalat.
Ott hagytam abba a szakmai témákat, hogy az SPLQ-ból szemezgetek. Mostanság már megjelent az ezévi első szám is, érdekesebbnél érdekesebb csemegékkel. Ezekből most a vezércikk kapcsán hívom fel a figyelmet egyre:
Barbro Wigell-Ryynänennek a finn Oktatási és Kultúrális Minisztériumi tanácsnokának vezércikke a társadalmi átalakulást járja körül könyvtári szemmel. Ebben az értelemben ő már könyvtár 3.0-ról beszél az új feszítő társadalmi paradigmák kapcsán. Fő megállapítása, hogy a szakma megszűnik pusztán közvetítő tevékenység lenni. A szolgáltatói szerep együtt jár a magába a tartalomszolgáltatásba való bekapcsolódással is. Miközben tudomásul kell venni, hogy maga a közvetítői szerep is változik. A könyvtárba érkező szűk szakmai témák iránt virtuális tartalmat kereső felhasználó sokal jobban benne van a témájában mint a könyvtáros, könnyedebben megtalálja segítség nélkül is a releváns információt. A hagyományos általános tájékoztatás szerepe viszont megmarad, sőt felértékelődik az online referensz szolgáltatások segítségével (p. amikor tényalapú eldöntendő kérdésre keresnek gyorsan választ). Ilyenkor az az első legfontosabb lépés, hogy helyesen kérdezzen a felhasználó. ha rosszul fogalmazza meg saját magának, majd helytelenül reprezentálja az őt foglakoztató információt, akkor még a 100%-ban megbízható forásokból sem kap helyes választ. (A szerző szerint a wikipedia pontatlanságát célzó bírálatok is sokszor ebből fakadnak). A kérdés formálása, tisztázása is adott esetben fontos könyvtárosi feladat). A személyre szóló online vagy személyes fizikai referensz szolgáltatás kapcsán gyakran egy egész csapat szükséges ahhoz, hogy feltárja a kérdés mélységét, s a megfeleő kontextusba illeszkedő válaszokat. A szakmai módszertan, az információs szervezetek hatékony működtetése az információ és a tudás szervezése és szétsugárzása, a keresési technikák módszertanának finomítása továbbra is fontos könyvtári kompetencia marad.
A szerző, Jean-Francois Lyotard téziseit idézi a posztmodern feltételeiről (1979-ből) s úgy látja, hogy ezek a kondíciók mára értek be igazán. A nagy általános szakmai narratívák megkérdőjeleződnek, helyére az egyéni értelmezési kísérletek özöne lép. Minden megkérdőjelezhetővé válik az adott egyén szintjén. Anthony Giddens a 90-es évek elején erre erősít rá azzal, amikor kifejti, hogy a poszt-tradícionális társadalom lényege az egyéni identitás felépítése, a bennünket érő benyomásokra adott egyéni reflexiók szabadságfokának drámai megnövekedése. A releváns válaszok megtalálása az egyént érdeklő kérdésekre ebben az értelemben személyiségépítő hatással bír, önálló egyéni világképet alapoz meg! A hagyományos narratívák rendszerén túllépő felhasználó két irányban nyitott így igazán:A kommunikációra, s a másokkal közös tevékenységekből fakadó részvételre. A könyvtárakra rázúdul az új típusú társadalmi viselkedésben, kommunikációban amatőrök áradata (ahogyan malíciózusan többen a szemantikus webet jellemzik).
A szöveg tehát szerintem rejtetten azt sugallja itt, hogy könyvtárnak igen erős szocializációs funkciókat is fel kell vállania ebben az egyénre szabott posztmodern információs világban. Fogódzót kell adnia mindenki számára az egyéni világkép, információs műveltség kibontakoztatásához.
A könyvtárosnak pedig a szerző szerint nehéz elfogadnia, hogy olyan területeken is együtt kell működnie a felhasználókkal, ahol a hagyományos szakmai kánon szerint egyenesen tiltott volt (sajnos konkrét példák nem kerülnek elő, szerintem itt is a tartalomszolgáltatásba való bekapcsolódásra célpz a szerző, a minden eddiginél erősebb, szinte társszerzős együttműködési kényszer lehetőségére). Ez utóbbit, pedig a könyvtárosok jó részének nehéz a saját személyére vonatkoztatva megemésztenie.
Ráadásul folyamatos versenyfutás zajlik az idővel. Ahogyan ma a wikik, mint kollaboratív alapú közös tudástárak készítése a nagy divat, a jövőben könnyen hárrérbe szoríthatja azt is valamely új átütő újdonság. A könyvtár képtelennek tűnik sokszor arra, hogy ezt a dinamikus változásfolyamot követni tudja. Akkor viszont a következő kérdések vetődnek fel: Szüksége van-e a könyvtárnak egy ilyen rohamosan átalakuló környezetben hosszútávú túlélési stratégiára, lehet-e egyáltalán alkotni ilyet? Mi a magja a könyvtárosszakmai tudásnak, s hol jelenik meg e magtudáshoz képest a hozzáadott érték? Milyen pozíciókat kell a szakmának védenie, s melyeket kell feladni az előrelépéshez? Perszonalizált szolgáltatásokkal, egyénre szabott szolgáltatási profilok kialakításával a könyvtárnak új társadalmi alapfogalmakhoz kell alkalmazkodnia. Így találhat magának kitörési pontokat.
A hazánkban lezajlott a LIBER (európai egyetemi és tudományos könyvtári szövetség) által rendezett könyvtárépítészeti konferencia OSZK-s ülésszaka is voltaképp ebben a keretben mozgott. Hallottunk arra is dán példát, hogy az olvasók a leendő új koppenhágai bölcsészkari könyvtárban a szabadpolcos terek csökkentését igénylik (a gépi visszakeresés és a raktári szolgáltatások hatékonysága folytán) a közös tevékenységeknek teret adó közösségi terek rovására. A felhasználók egyre inkább komplett munkahelyi környezetet, informatikai infratruktúrához való hatékony kapcsolódási lehetőséget követelnek maguknak, ergonomikus és esztétikus berendezéssel. (S ebben a már a laptopok növekvő száma miatt a helyi munkaállomások száma radikális növelésének szükségessége sincs benne! Annak ellenére, hogy persze mindenütt igénylik a munkaállomásokkal ellátott kutatói-tanulói tereket is!) Mind hangsúlyosabb probléma az elmélyült kutatás terepéül szolgáló csendes egyéni kutatói tér, illetve az agóra szerű közösségi terek elhatárolása. Tipikus példája kétfajta, egyaránt legitim emberi igény tükröződésére: egyéni munka-csoportmunka plusz a közösségi információt cserélő és kikapcsolódó együttlét lehetőségei.
Úgy tűnik tehát, hogy az individualizáció, s az ebből fakadó újszerű szocializációs formák alapjaiban rengetik meg a hagyományos nagy tudományos narratívákat és az ezek információs eszközrendszerére és igényszintjére felépült könyvtárügyi szolgáltatói rendszert. A súlyos társadalmi paradigmaváltáshoz való alkalmazkodás elmulasztása a múlt zárványa szerepére ítél, a túlélhetetlenség perspektívájával együtt.