Skandináv napok és Könyvfesztivál

A Könyvfesztivál könyvtáros programjai kapcsán sajnos egyet kell értenem DTP-vel. A választék engem is elriasztott a legtöbb könyvtáros programon való részvételtől a könyvfesztiválon. No meg nagy volt a konkurencia.

Már beszámoltam az ELTE Skandinavisztika Tanszékének fesztiváljának első napjáról. Kellemes benyomásaim csütörtökön és pénteken sem változtak. Az előadók nagyon jók voltak. Nagyon jó áttekintést hallhattunk Masát András professzor úrtól a norvég novellisztika és a krimi organikusan kölcsönös fejlődéséről. Ezt követően Bo Tao Michaëlis úr bravúros angol nyelvű áttekintést adott a kortárs skandináv krimi világáról. Ebéd után bemutatkozott Janni Olesen kisasszony 2008 elsőkönyves díjának nyertese. Mint már említettem ő  a dán fiatalok bizonytalanságairól, nemi identitásproblémáiról szóló regényével aratott sikert. A műhöz egyébként ingyen hozzá lehetett jutni a Könyvfesztiválon az elsőkönyvesek standján. Egy szótár kíséretében hamarosan belevetem magam majd, kíváncsi leszek, hogy fog menni. A krimi téma egy érdekes kerekasztalbeszélgetéssel folytatódott ahol parázs vita zajlott arról, hogy a femikrimi mint műfaj létezik-e egyáltalán. A műfaj léte ellen pont az egyik legnagyobb üdvöskéjének elkönyvelt Sara Blædel írónő érvelt, Michaelis úr ellenében. Varga Vera a Skandinávház mindenese nagyon jó moderátor volt, nem hiába előzte már meg több beszélgetés is ezt a kerekasztalt idén az alapítvány szervezésében a skandináv krimik világáról. Blædel asszonnyal egyébként másnap könyve magyar nyelvű kiadásának bemutatóján is találkozhattam a Könyvfesztiválon. Itt talán a kiadóra tekintettel is, már némileg visszafogottabb volt, mint az akadémiai szabadság világában. Csodálom egyébként azt az empatikus vénát amely a részleteket feltáró rendkívüli kutatómunkával ötvöződik s teszi oly érdekfeszítővé a regényt. (Persze ehhez hozzájárul Soós Anita szintén nagy műgonddal elkészített kitűnő fordítása is. ) Stieg Larsson és Joe Nesboe mellett ő tehát  a harmadik nagy kedvencem a skandináv krimiírók közül. Pénteken úgy rohangáltam a két helyszín közt mint pók a falon, de az említett könyvbemutatóra igyekezvén sikerült beszélgetni egy jót Agneta Pleijel svéd írónővel is, akinek egy műve jelent eddig meg a Polarnál magyarul, s igazán nagyon kedves jelenség.

Péntek este az ELTE BTK könyvtáros klubjában varázslatos  mintegy egyórás koncert zárta a tanszéki rendezvényt. Dibák Flóra és zenésztársai révén kellemes betekintést nyerhettünk a skandináv rock és könnyűzenei balladák világába, s hogy a magyar kontextus is meglegyen elhangzott a Ha én rózsa volnék.. című örökbecsű Bródy szerzemény is.  A szép, törékeny előadóhölgyben hatalmas belső művészi energiák rejtőznek, amiről sejtelmem sem lehetett mikor az előző nap folyamán még számomra ismeretlenül röviden beszélgettem vele.

Csütörtökön az ELTE-n és szombaton a Skandinávház irodájában a Vang Veum sorozat rendkívül érdekes norvég krimi filmjei közül nézhettünk néhányat. A szériát tekintve csak a főszereplő a közös, önálló egész alkotásokról van szó. Kár hogy a svéd tv nem teljes krimiszériát, csak egyes sorozatok epizódjait küldte el. Miután ebben az esetben viszont a következő  részekben folytatódik tovább a cselekmény, így nem nagyon lehetett mit kezdeni velük. Az ELTE-n megnéztük az egyiket, aztána helyzetet konstatálva a többi már nem is került levetítésre, felesleges is lett volna.

Szombaton sajnos nagyon rövid, de igen érdekes és kicsit megható beszélgetésre került sor a Polar Kiadó standján Knud Romerrel. Miután néhány nappal korábban sebtében elolvastam a magyarul most megjelent művét (amivel két éve az Elsőkönyvesek fesztiváljának résztvevője volt, de nem tudott eljönni) tisztában voltam azzal a személyes drámával, aminek a személyességnél azért jóval általánosabb vonatkozásai is vannak. Következetesen antináci édesanyja (aki a csodával határos módon élte túl a hitleri időszakot) s az ő személyes gyermekkori meghurcoltatása kitűnően feltár egy olyan füllet előítéletekkel teli zárt kisközösségi világot, mely tulajdonképpen bárhol lehetne Európában. Az előítéletek ugyanis a cinikus nagypolitika által gerjesztve épp ezekben a zárt világokban tudják a leginkább pokollá tenni a kívülállónak tekintettek életét, s okoznak ezáltal egész életre begyógyíthatatlan sebeket. S Romer úr is említette, hogy mintha mostanára jött volna el az ideje a német morális megtisztulás egy olyan fázisának, ahol a nácizmust elítélő lelkiismereti alapossággal tárják fel azokat a nem tevéssé taszító és kegyetlen elnyomó mechanizmusokat melyek a németeket sújtották a II. világháború után jó néhány európai országban (lásd magyar kitelepítések, a brutális semmivel sem indokolható benesi vérbosszú, mely ugyan nem jött Sztálin akarata ellenére, de ugyanarra a kisközösségi gyűlölethullámokra épült rá mint a dán példa s semmivel sem volt humánusabb a nácik gaztetteinél). Ahhoz hogy új Európát tudjunk építeni, s ki jussunk a kisállami, kisnemzeti nacionalizmusok poklából, mindenkinek szembesülnie kell a saját maga keresztjeivel. A mára már a németekkel megbékélt, s alapvetően toleránssá és befogadóvá lett Dániában a regény régi sebeket tépett fel, s nagy vitákat kavart. Viszont hozzá segít egy egészségesebb nemzeti önismeret megteremtéséhez. Ennek szükségessége még hangsúlyosabban jelenik meg, ha például a Dán Néppárt (a helyi MIÉP) politikai sikereire gondolunk mostanában.

A skandináv napok alatt igen kellemes benyomásként ért, hogy megismerkedtem a másik szakjára nézve könyvtáros Deli Orsival, aki a norvég könyvtárügyről kíván jövőre szakdolgozatot írni. Jó érzés tudni, hogy érdeklődési területemmel nem állok egyedül:)) Orsi ráadásul norvég források alapján fog majd dolgozni, ha minden jól megy majd  akkor a célországban, s  kíváncsian várom, mire jut majd.

Összegezve tehát az elmúlt hetet, az nekem a skandináv kultúráról szólt. S nagyon sajnálom, hogy a magyar könyvtárosság az MKE révén nem bírt olyan programokat felmutatni, melyek legalább komolyan  elgondolkodtattak volna a konkurencia keresésén.

Gyorsjelentés a skandináv konferencia első napjáról

Nagyon jól éreztem magam tegnap az ELTE-n. Ízelítőt kaphattam abból, milyen kihívásokkal kell szembenéznie a skandináv nyelvekből magyarra, s magyarról skandináv nyelvekre műfordítóknak. Eszterhás Péter azzal érvelt, hogy szerinte elengedhetetlen mindkét nyelv anyanyelvi szintű ismerete, azzal a kulturális- gondolkodási nyelvi,kulturális viszonyrendszerrel együtt ami az egyes nyelvek mögött húzódik. Kertész Judit erre azt válaszolta, hogy igen kevés műfordító élne meg akkor ha az anyanyelvi tudás kizárólagos követelmény lenne. Viszont bele kell helyezkedni abba a korba, abba a társadalmi valóságba, amin az adott mű íródott, s arra kell törekedni, hogy ezt megfelelő módon interpretáljuk a magyar nyelvi környezetben, úgy hogy az olvasó a nyelvezeten, mondatszerkesztésen lehetőleg ne is vegye észre, hogy fordított műről van szó. Ezért kell olvasni a fordítandó műhöz stílusban nyelvezetben kötődő magyar alkotóktól is műveket.  Karen Blixen esetében ráadásul még tovább színezi a képet az a rendkívül bonyolult és szerteágazó hivatkozási rendszer ami ezer évnyi időtávokat fog át a bibliától Dantén át  a vele kortárs dán irodalomig. Éppen ezért külön lexikon jelenik meg Dániában, rendszeresen frissülve, mely ezeket a rejtett összefüggéseket tárja fel. S ugye az írónő jópár művét maga dolgozta át angolról dánra, ami voltaképpen nem is műfordítás. Túlment ugyanis azon az interpretációs határon, ami a műfordítónak még megengedett, az adott befogadó nyelvi közönségre szabott mély változtatásokat eszközölt. Ez is mutatja, hogy a műfordító munkája egy érzékeny kötéltánc. Visszaadni az adott művet stílusban minél hívebben az írói szándékok szerint, ugyanakkor a befogadó nyelvi közegre alkalmazva azt.

Tegnap volt egy hallgatók   számára kiírt műfordítói pályázat végeredménye. A díjakat a 3 nagykövet (dán, svéd, norvég) adták át! Ezt követően pedig a dán, norvég, svéd fordítói szemináriummunkájának eredményeként Tízparancsolat címmel megjelent novelláskötetnek volt négynyelvű bemutatója. Felhangoztak részletek az eredeti nyelveken és magyarul. Jó volt találkozni azokkal a szemináriumvezető fordítókkal akiknek számos nagyszerű mű fordítása fűződik már a nevükhöz  (Vaskó Ildikó-norvég, Soós Anita-dán, és Péteri Vanda-svéd). S rendkívül jó volt látni a fiatal csillogó szemű egyetemista arcokat, akik az utánpótlást jelentik majd.

Mint már előző hozzászólásomban is írtam, ma a skandináv krimi lesz terítéken. Reményeim szerint az esemény a tegnapi nagyszerű hangulatban népes nézősereggel folyik majd tovább.