Dán és magyar kultúrpolitika

Régen írtam már bejegyzést. Nem minthe nem lenne elég mondanivalóm, csak kissé összesűrűsödtek a feladataim. Múlt héten például egy fiataloknak tartott konferencián tartottam workshopot a könyvtári tartalomszolgáltatásokról. Amikor felkészülés közben  áttekintettem az innovatív fejlesztések mögött álló kultúrpolitikai hátteret, rá kellett jönnmö, hogy ebben is ég és föld a különbség a két ország között. Kis hazánk kultuszminisztere közvetlen stábjával együtt végigreprezentálja egész Európát, mindenfajta kézzelfogható eredmény nélkül, miközben fenntartói felelőssége erősen hiányt szenved a nemzeti intézmények vonatkozásában. S akkor még igen eufemisztikusan fogalmaztam. Az önmaga szimpla túlélésére játszó tehetetlen és felelőtlen kormány egyik legnagyobb áldozata a magyar kultúra lehet. Nem arról van szó, hogy gazdasági válság közepette nem lehet a kultúrán spórolni. Vannak azonban olyan alapfeladatok amelynek biztonságos ellátását (pl az orvosi ellátáshoz hasonlóan) tűzön-vízen keresztül biztosítani kell, lehetőleg hosszabb távú koncepciók irányában. Nálunk pont erre nem jut, miközben a minisztériumi apparátus két kézzel szórja a pénzt a saját maga örömére és szórakoztatására.

Minap került a kezembe a Damnarks Biblioteker szakfolyóirat 2009/1-es számában egy interjú a dán kulturális miniszterrel. Ő külön bizottságot alakított a saját maga tájékozódása számára, hogy felmérje, hol segíthet a legtöbbet a könyvtári hosszútávú felhasználókat vonzó innovációs koncepciók megvalósulásában.  Mindenki tisztában van azzal, hogy a könyvtárakat az olvasóik legitimálják. Kényes kérdésként merül fel mondjuk a fióókkönyvtárak bezárása. De emögött inkább szakmai koncepcionális viták vannak, mintsem öncélú pénzspórolási szándék. Az egyik fél siránkozik a polgárokhoz közeli egységek megszüntetésén. A másik fél a miniszterrel együtt azt mondja, hogy pár kilométerrel odébb összehasonlíthatatlanul magasabb színvonalon működő egységekkel találkozik a felhasználó, s ráadásul erősítik a bibliobusz szolgáltatást is. Tehát nem a szolgáltatások leépítése a cél, hanem azok átstrukturálása. menekülnek a jövőbe még annak az árán is, hogy ezért a jelenben nem kevés konfliktust kell felvállani.  Írtam már a blogomban arról, hogy mennyire előtérbe került a könyvtár fizikai tereinek átformálása, az ifjúság információs szocializációja, a minden generációt érintő képzési tevékenységek. A miniszter kimondja, hogy a könyvtár oktatási-képzési intézményi jelleggel is bír. A gazdasági versenyképesség a tudástartalmak versenyképes átformálása szempontjából szoros együttműködés alakul ki a tudományos kutatói szférát, az oktatást és a kultúrát felügyelő államirányítási szegmensekben. Egységes éelmezési keretkekt próbálnak adni, pártolva a közkönyvtárak ismeretátadó tevékenységét, ahelyett hogy egymás közti presztízsharcokra fecsérelnék az energiát.  Pont az a cél, hogy mind a pihenés, a társalgás a társadalmi fórum, mind az újszerű ismerettterjesztés formáinál fogva a könyvtár magához tudja kötni az embereket. Miközben miniszteri szinten is hangsúlyozzák, hogy könyv központi  szerepe fennmarad a könyvtárak életében, csak  éppen ez a hagyományos értékelvű szemlélet új szolgáltatások, ötletek segítségével találhat utat magának.

Pintér Róberttel beszélgettünk tegnap arról egy OIK-os szakmai konferencián, hogy a könyvtáros szakma túlélése elsősorban azon múlik, hogy az emberek felé sikerrel kommunikálhatóan fel tudják mutatni, hogy miért is van szükség a szolgáltatásaikra, s mivel nyújtanak többet mind a fizikai, mind a virtuális térben, mint más szolgáltatók. Azt hiszem, hogy északon nagyon jól dolgoznak azon, hogy megtalálják erre a válaszokat, mind a lokális, mind az átfogóbb nemzeti regionális szinteken.  A könyvtár felvállal egy rejtetten (nem direkt módon) megjelenő társadalmi kohéziós szerepet azzal, hogy találkozási helyet, közös kulturális teret nyit a polgárok számára, ahol az életük dolgaihoz kötődő rengeteg kérdésre kaphatják meg a választ. Az iskolarendszeren kívül szervezetten, de jóval kötetlenebbül tanulhatnak új dolgokat,olvashatnak, kikapcsolódhatnak zene és filmek segítségével. A könyvtár egyszerre tudásközpont, oktatási tér, egyéni és közösségi élmény és rekreációs centrum. Ezt a komplexitást a maga valójában nincs más intézményrendszer ami nyújtani tudná. S akkor még hozzátehetjük azt is, hogy a könyvtár egyszerre egy lokális fizikai valóság és egy könyvtári virtuális hálózat  a maga energiájával és 24 órás szolgáltatásaival, mely el tudja kísérni felhasználóját az otthonában is, miközben épületében helyhez kötött élményeket is nyújt. Egy itthoni keserű botrányra célozva pedig: Nem mindegy, hogy az olvasói igényekhez mérten úgy alakítok állományt, ha a pillanatnyi vagy tartós feleslegemet be tudja fogadni egy regionális alapú tárolókönyvtár rendszer, amihez bátran nyúlhatok, gyors hozzáféréssel, vagy magamra maradok az egyre kevesebb beszerzési pénzzel, hellyel és az átstruktúrálódó felhasználói dokumentumigényekkel. S emellett még az új dokumentumok beszerzését, digitális szolgáltatások megalapozását segíti a könyvtári hálózat egységes nagy piaci szereplőként való megjelenése. Hát a saját személyes élményeire is támaszkodva ezt az összefüggésrendszert  látja át és segíti a dán kulturális minszter.

Míg  itthon a juss a puszta túlélés, miközben a kultúrpolitika (mint az állami politika összes más ága) képtelen távlatokban gondolkodni, rövidtávú rögtönzéseivel pedig építeni keveset tud, annál többet rombol.  A könyvtárak hosszútávú építkezéséhez, a szakma jövőjének formálásához pedig szinte semmit sem tud hozzátenni.  A szakmai minisztériumi vezetés mentségéül azért azt fellehet hozni, hogy nagyon sok mindent megtettek amit lehetett a felemásan is de működő ODR-től az új könyvtárportál támogatásáig. De ezt mostanában már szerintem általában árral szemben a politikai és szakmai felsővezetés háta mögött sikerült megtenni, semmiféleképp az ő intencióik szerint, sőt inkább az ellenükre. A szakmai vezetésnek  legfeljebb csak a kritikák befogadásának a hiányát lehet felróni,  a felelőtlenséget nem.  A politikai felelősség hiányára, a túlélésre való puszta játék felsővezetői és kormány szinten viszont életveszélyes helyzetet kezd ölteni…