Skandináv napok és Könyvfesztivál

A Könyvfesztivál könyvtáros programjai kapcsán sajnos egyet kell értenem DTP-vel. A választék engem is elriasztott a legtöbb könyvtáros programon való részvételtől a könyvfesztiválon. No meg nagy volt a konkurencia.

Már beszámoltam az ELTE Skandinavisztika Tanszékének fesztiváljának első napjáról. Kellemes benyomásaim csütörtökön és pénteken sem változtak. Az előadók nagyon jók voltak. Nagyon jó áttekintést hallhattunk Masát András professzor úrtól a norvég novellisztika és a krimi organikusan kölcsönös fejlődéséről. Ezt követően Bo Tao Michaëlis úr bravúros angol nyelvű áttekintést adott a kortárs skandináv krimi világáról. Ebéd után bemutatkozott Janni Olesen kisasszony 2008 elsőkönyves díjának nyertese. Mint már említettem ő  a dán fiatalok bizonytalanságairól, nemi identitásproblémáiról szóló regényével aratott sikert. A műhöz egyébként ingyen hozzá lehetett jutni a Könyvfesztiválon az elsőkönyvesek standján. Egy szótár kíséretében hamarosan belevetem magam majd, kíváncsi leszek, hogy fog menni. A krimi téma egy érdekes kerekasztalbeszélgetéssel folytatódott ahol parázs vita zajlott arról, hogy a femikrimi mint műfaj létezik-e egyáltalán. A műfaj léte ellen pont az egyik legnagyobb üdvöskéjének elkönyvelt Sara Blædel írónő érvelt, Michaelis úr ellenében. Varga Vera a Skandinávház mindenese nagyon jó moderátor volt, nem hiába előzte már meg több beszélgetés is ezt a kerekasztalt idén az alapítvány szervezésében a skandináv krimik világáról. Blædel asszonnyal egyébként másnap könyve magyar nyelvű kiadásának bemutatóján is találkozhattam a Könyvfesztiválon. Itt talán a kiadóra tekintettel is, már némileg visszafogottabb volt, mint az akadémiai szabadság világában. Csodálom egyébként azt az empatikus vénát amely a részleteket feltáró rendkívüli kutatómunkával ötvöződik s teszi oly érdekfeszítővé a regényt. (Persze ehhez hozzájárul Soós Anita szintén nagy műgonddal elkészített kitűnő fordítása is. ) Stieg Larsson és Joe Nesboe mellett ő tehát  a harmadik nagy kedvencem a skandináv krimiírók közül. Pénteken úgy rohangáltam a két helyszín közt mint pók a falon, de az említett könyvbemutatóra igyekezvén sikerült beszélgetni egy jót Agneta Pleijel svéd írónővel is, akinek egy műve jelent eddig meg a Polarnál magyarul, s igazán nagyon kedves jelenség.

Péntek este az ELTE BTK könyvtáros klubjában varázslatos  mintegy egyórás koncert zárta a tanszéki rendezvényt. Dibák Flóra és zenésztársai révén kellemes betekintést nyerhettünk a skandináv rock és könnyűzenei balladák világába, s hogy a magyar kontextus is meglegyen elhangzott a Ha én rózsa volnék.. című örökbecsű Bródy szerzemény is.  A szép, törékeny előadóhölgyben hatalmas belső művészi energiák rejtőznek, amiről sejtelmem sem lehetett mikor az előző nap folyamán még számomra ismeretlenül röviden beszélgettem vele.

Csütörtökön az ELTE-n és szombaton a Skandinávház irodájában a Vang Veum sorozat rendkívül érdekes norvég krimi filmjei közül nézhettünk néhányat. A szériát tekintve csak a főszereplő a közös, önálló egész alkotásokról van szó. Kár hogy a svéd tv nem teljes krimiszériát, csak egyes sorozatok epizódjait küldte el. Miután ebben az esetben viszont a következő  részekben folytatódik tovább a cselekmény, így nem nagyon lehetett mit kezdeni velük. Az ELTE-n megnéztük az egyiket, aztána helyzetet konstatálva a többi már nem is került levetítésre, felesleges is lett volna.

Szombaton sajnos nagyon rövid, de igen érdekes és kicsit megható beszélgetésre került sor a Polar Kiadó standján Knud Romerrel. Miután néhány nappal korábban sebtében elolvastam a magyarul most megjelent művét (amivel két éve az Elsőkönyvesek fesztiváljának résztvevője volt, de nem tudott eljönni) tisztában voltam azzal a személyes drámával, aminek a személyességnél azért jóval általánosabb vonatkozásai is vannak. Következetesen antináci édesanyja (aki a csodával határos módon élte túl a hitleri időszakot) s az ő személyes gyermekkori meghurcoltatása kitűnően feltár egy olyan füllet előítéletekkel teli zárt kisközösségi világot, mely tulajdonképpen bárhol lehetne Európában. Az előítéletek ugyanis a cinikus nagypolitika által gerjesztve épp ezekben a zárt világokban tudják a leginkább pokollá tenni a kívülállónak tekintettek életét, s okoznak ezáltal egész életre begyógyíthatatlan sebeket. S Romer úr is említette, hogy mintha mostanára jött volna el az ideje a német morális megtisztulás egy olyan fázisának, ahol a nácizmust elítélő lelkiismereti alapossággal tárják fel azokat a nem tevéssé taszító és kegyetlen elnyomó mechanizmusokat melyek a németeket sújtották a II. világháború után jó néhány európai országban (lásd magyar kitelepítések, a brutális semmivel sem indokolható benesi vérbosszú, mely ugyan nem jött Sztálin akarata ellenére, de ugyanarra a kisközösségi gyűlölethullámokra épült rá mint a dán példa s semmivel sem volt humánusabb a nácik gaztetteinél). Ahhoz hogy új Európát tudjunk építeni, s ki jussunk a kisállami, kisnemzeti nacionalizmusok poklából, mindenkinek szembesülnie kell a saját maga keresztjeivel. A mára már a németekkel megbékélt, s alapvetően toleránssá és befogadóvá lett Dániában a regény régi sebeket tépett fel, s nagy vitákat kavart. Viszont hozzá segít egy egészségesebb nemzeti önismeret megteremtéséhez. Ennek szükségessége még hangsúlyosabban jelenik meg, ha például a Dán Néppárt (a helyi MIÉP) politikai sikereire gondolunk mostanában.

A skandináv napok alatt igen kellemes benyomásként ért, hogy megismerkedtem a másik szakjára nézve könyvtáros Deli Orsival, aki a norvég könyvtárügyről kíván jövőre szakdolgozatot írni. Jó érzés tudni, hogy érdeklődési területemmel nem állok egyedül:)) Orsi ráadásul norvég források alapján fog majd dolgozni, ha minden jól megy majd  akkor a célországban, s  kíváncsian várom, mire jut majd.

Összegezve tehát az elmúlt hetet, az nekem a skandináv kultúráról szólt. S nagyon sajnálom, hogy a magyar könyvtárosság az MKE révén nem bírt olyan programokat felmutatni, melyek legalább komolyan  elgondolkodtattak volna a konkurencia keresésén.