Krimiparádé felolvasással a Goethe Intézetben, MLS 2009 konferencia az ELTE-n

A Goethe Intézetben szombaton új elemmel bővült a északi krimiirodalomról idén megindult diskurzus. Most kissé ki is terjesztődött a hatókör balti-tengeri keretek köré, egy kerekasztalbeszélgetés révén dán, svéd, finn, norvég, észt, német és lengyel résztvevőkkel. Szó esett arról, hogy a krimik cselekményei mögött lévő szociális háttér az egyik legfontosabb megkülönböztető jegye a térség krimiirodalmának. Önmagában ez meglehetősen nagy sokszínűséget takar, hiszen a történetek játszódhatnak a jelenkorban, vagy történeti környezetben, lehetnek vallási (egyházi) illetve laikus hátterűek, a cselekmény pedig játszódhat valós helyen, vagy elképzelt földrajzi helyszínen. A nagy sokszínűségben mégis vannak néha egészen banálisnak tűnő közös pontok. Gyilkosságnak mindig és gyilkosnak szinte mindig lennie kell.  A gyilkost nem mindig találják meg (mármint élve), s a nyitott végű történetlezárás sem az ördögtől való, bár ritka és kissé szokatlan. Az sem árt, hogyha egy kicsit az orránál fogva vezetik az olvasót, s a cselekményszövés is némileg komplex, egyiket sem szabad azonban túlzásba vinni. S ha emellé odavesszük még a társadalmi, illetve politikai háttér árnyalt felvázolását a jól kidolgozott karaktereket, máris adott a siker váza. A klasszikus angolszász krimi egyébként ma is megtermékenyítőleg hat a műfajra, egyfajta jó kiindulási pontot jelent számára.  A kerekasztal beszélgetést a szerzők párhuzamos ám  két egymást követő idősávra osztott egyenként fél-fél órás felolvasása követte. Én a dán írónő Gretelise Holm felolvasására ültem be (sajnos egyidőben volt a svéd krimi egyik legnépszerűbb alkotójának Haakan Nessernek a szereplésével). A regény melyből részlet hangzott el egy többkötetes folyam második darabja. A bevándorlás-befogadás tematikájának hátteréből indít a dán bevándorlásügyi miniszter meggyilkolásának révén.  A főhős azonban egy középkorú újságíróhölgy Karin Sommer, aki mint Holm is utalt rá egy olyan korosztályhoz tartozik amelyet a társadalomban ma leginkább igyekeznek a perifériára lökni. Ő azonban bebizonyítja, hogy ez mennyire igazságtalan, s mennyire teljes és értékes életet tud élni ez a korosztály is csakúgy, mint a fiatalabbak.  A krimiszál mellett tehát igen érdekes lehet az író elmondása szerint a főhős karakter megformálása is. Már korábbi rendezvényeken is szóba került, hogy a femikriminek, mint műfajnak van e létjogosultsága. Holm nem szereti ilyen műfaji határok közé beskatulyázni magát, csupán azért mert atipikus női főszereplőt választ ki magának.  A dán nyelvű felolvasást egyébként a kiosztott szövegek alapján az eredeti nyelv mellett dán és angol fordításban is lehetett követni, ami hűen reprezentálta az európai nyelvek napjának szellemiségét.  Remélhetőleg nem oly sokára magyarul is olvasható lesz a regényfolyam első, majd talán a második darabja is.

Az időrendben korábbi témára térve át, másodszor is megrendezésre került a hallgatói szervezésű MLS szakmai konferencia az ELTE-n. A négy fő témakörből a webes fejlesztésekről, illetve a könyvtárosképzésről szóló szekciók voltak igazán érdekesek a vitaindítók és végső beszámolók, illetve a  szekcióülésen való részvétel kapcsán. Most csak arra térek ki, hogy a könyvtárosképzés kapcsán megtudhattuk, hogy Európában az általános, széles területeket lefedő BA képzés, s a speciális szűkebb területeket lefedő MA képzések az irányadók. Első fecskeként elindult olyan MA képzés is, melynek három ország intézménye (Norvégia, Olaszország, Észtország) ad otthont, hála az Erasmus Mundus program által keltett lehetőségeknek  (Tóth Máté kollégám a norvégiai részről személyes tapasztalatokat is tudott szerezni Osloban).  Nálunk a szerencsétlenül lezajlott akkreditációs folyamat rengeteg ellentmondást és problémát termelt ki magából. A régi ötéves képzés teljes tartalma a BA része lett, mivel akkor még a mesterképzés léte sem volt biztos. A mesterképzés már a képzőhelyek profiljához kötődve specializáltabb ám a bemeneti lehetőség igen szűk, minimum egy BA könyvtáros minor kell hozzá (ellentétben mondjuk a kultúrantropológia képzéssel) s ez azzal a veszéllyel jár, hogy önmagába zárul a szakma, eltűnik a régi kétszakosság kinden interdiszciplináris előnye. S ez egy olyan professzió esetében, mely erejét jelentős részben az interdiszciplinaritásból meríti, ez felettébb kellemetlen (S jó lenne a különféle szakinformátori igényeket a könyvtárak és képzőintézmények részéről konkrét számokkal, trendelemzésekkel is alátámasztani). Amint kellemetlen az is, hogy semmilyen átjárás nincs az infokönyvtáros BA és a könyvtárostanári MA között. Utóbbi ráadásul csak második tanárszak, ritka ügyefogyott módon akkreditálta a minisztérium, majd a mundér becsületét még szerencsétlenebbül védve nem is nyúlt eddig hozzá (most indul majd az újabb kampány feléjük majd). A mostani képzés mondjuk arra jó, hogy a munkahelyek által küldött könyvtárosokat, illetve más területről jövő pedagógusokat kiképezzék könyvtárostanárnak. Ám emellett a képzési forma mellett égető szükség lenne egy kevéssé gyorstalpaló szak jellegű  első tanárszakként funkcionáló képzésre is, melybe természetes út vezethet pl. az iskoali könyvtáros infokönyvtáros BA specializáció felől is.  S ezeket fejelné még meg a felsőfokú szakképzés lehetőségének megteremtése BA előtt kvázi a 0. évfolyam szintjén (kreditbeszámítási kötelezettséggel a BA felé). Ez azoknak a fiataloknak érne aranyat akik bizonytalanok pályaválasztásukban a gimi elvégzése után s orientációt igényelnének döntésükhöz. HA lehetnek sportkommunikátorok, vagy stylistok, miért ne kóstolhatnának bele az információfeldolgozás rejtelmeibe is? Ha pedig kedvet kapnak hozzá akkor a megszerzett tudásuk konvertálható a képzés következő szintje felé. Nekem erről a dán népfőiskolák jutnak az eszembe, igaz azok csak egy szakmai bizonyítványt bocsátanak ki s nem illeszkednek be a felsőoktatás rendszerébe.

A másik szekcióban (ami párhuzamosan zajlott a fent említettel) a webes fejlesztésekről volt szó. A beszámolók alapján úgy látszik, hogy nem is annyira a konkrét fejlesztések bemutatása (könyvtárportál, iGlue, moly.hu, Miner) lehetett az érdekes, hanem mindezek használhatósága és befolyása a könyvtáros és információfeldolgozói munkára. A Miner igen fontos tartalomszűrő és szolgáltató funkciót lát el a blogok és hírportálok dzsungelében. Az iGlue egy olyan tudástár, mely a hagyományos műveltséget rendszerezve a weben új kontextusba emeli azt, így teremtve fontos kutatási segédeszközt s egyben hozzáadott szellemi értéket. A moly pedig online közösségteremtő eszközeivel közelebb viheti az érdeklődő irodalombarát netizeneket a könyvtár fizikai világa felé is (pláne gazdasági válság idején, nem éppen alacsony könyvárak mellett). A könyvtárportál is a könyvtárak számára ad fontos hozzáadott értéket. Lehetővé teszi az egész könyvtári szakmának az egységes reprezentációját, közös szolgáltatások fejlesztését. Eközben azonban folyton vissza és vissza tud utalni az egyes könyvtárak egyedi szolgáltatásaira, saját katalógusaira és adatbázisaira is. Szakmai féltékenységből adódó elzárkózásnak tehát semmi értelme nincs, hiszen e portál nem teszi feleslegessé, de még csak zárójelbe sem a könyvtárak saját virtuális erőfeszítéseit, sőt új kontextusba rendezve kiegészítő szolgáltatásokat nyújtva új keretek közé rendezi azokat. Az új keret talán egyébként a kulcsfogalom az összes szolgáltatás kapcsán- új közösségi keretek teremtése, információ tömörítése, újracsomagolása, új vonatkoztatási pontok közé emelése. Fontosabbnak tűnik ez a szakmának manapság ez így együtt, mint korábban bármikor. Értéket adhat ugyanis a virtuális és a fizikai térben egyaránt.