Európa és a Nyugat-Balkán

Azért választottam ezt a témát a végül nem nagyon gyarapodó, történeti témákról is szólni kívánó énblogom első hozzászólásaként, mert a  jelzett témában írtam  angol nyelvű szakdolgozatomat a dániai Aalborg Universitet  European Studies mesterképzésének keretei között.

A témának különös aktualitást adnak a mostanság Koszovóban történtek. Úgy tűnik Nyugat-Európa most először képes kilépni a nemzetállami környezet teljesen ésszerűtlen keretei közül. Az első világháború előtt kezdődött még ez az, akkor még birodalmak közötti konfrontációra alapozódó történet, mely szép lassan aláásta, s majdnem maga alá temette az egész kontinenst.

Őrült nagyhatalmi ötlet volt egy bizonnyos etnikum privilegizált helyzetén alapuló nemzetállami modellt hirdetni, soknemzetiségű multikulturális környezetben. Még Franciaország és nagy-Britannia több száz éves rendi központosított és abszolutisztikus majd parlamentális monarchikus (Anglia esetében) fejlődése sem tudta eltemetni az etnikai sokszínűséget. Európának ez alapvető ismertetőjegye, mint ahogy Bibó szavaival élve a “szabadság kis köreinek” jelenléte is. A Hanza-szövetség, a csupán korlátozottan érvényesülő középkori királysági uralmi formák, a birodalmi despotizmus hiánya adta ennek a kontinensnek afő karakterét, voltaképpen nagy Károly uralmának végétől kezdve. Ezeket a szöveteket az egymással versengő európai nagyhatalmak neki álltak szétszabdalni.

A nyugati centrumtól keletre pedig előbb dinasztikus királyságok, majd két hatalmas soknemzetiségű, sok kultúrájú birodalom adta meg a térség karakterét (Oszmán és Habsburg birodalmak). Az Oszmán Birodalomban főként a vallás adta meg az identitás alapjait az ún. millet rendszer keretein belül. Az egyes keresztény egyházak szervezetrendszere tehát belesímult a birodalmi struktúrákba.

A 18. századtól beinduló modernizáció természetes módon szaggatta szét a régi munka és lakóhelyi kötelékeket. A fő probléma az, hogy nem sikerült a helyükbe hasonló stabilitás alapjául szolgáló modern formákat találni. Nyugat-Európában két világháború és a teljes pusztulás lehetőségének felbukkanása indította be a népek közti megbékélést, a regionalitás újbóli megerősödését, az európai integrációt.

A Balkán volt a maga multikulturalitásában talán a legeurópaibb az egész kontinensen. Itt éleződtek tehát Közép-Európa mellett leginkább ki az etnikai csoportok nemzetté válását követő kívülről diktált nemzeti szegmentációs törekvések. Állandóan arra tüzelték ezeket a népeket, hogy egymással csatázzanak s igázzák le kölcsönösen egymást, ahelyett, hogy valamilyen kölcsönös békés együttélésen alapuló modellt vázoltak volna fel számukra.

Az első Jugoszlávia a szerbeknek, mint antant-klienseknek a hegemóniájáról szólt, mindenki más felett. A titói Jugoszlávia meg az iskolapéldája volt annak, hogyan nem lehet államszocialista hatalmi eszközökkel totaliter föderációt teremteni. Mindkettőnek hiányzott a belső legitimitása, az egyes etnikumokhoz tartozó polgárok többsége úgy vélte, hogy nem a saját akaratából lett ezen állami keretek közé helyezve. Mindkét Jugoszláviának súlyosan represszív, elnyomó jellege volt. A titói rendszer legnagyobb bűne, hogy a szélsőséges nacionalisták negligálása mellett letört mindenféle, a rendszer demokratizálásán, liberalizálásán, az egyes népek békés spontán kiegyezésén alapuló demokratikus kísérletet. Így aztán a nagy vezér halála után az ország szinte törvényszerűen sodródott bele az etnikai háborúk mocsarába. Hiszen az egyes tagköztársaságokban a nomenklatúra politikai befolyás megőrzésének (Szerbia), illetve a nacionalista-populista vonal megerősödésénekmegszerzésének(Horvátország) legbiztosabb útja volt a konfrontatív nacionalista érzületek felszítása, az emberek agyának átprogramozása az egydimenziós létbe, melynek egyetlen meghatározója az etnikai hovatartozás, s a másikkal való kibékíthetetlen ellentétek sulykolása.

Ez az átprogramozódás, s a területi elkülönülés az etnikumok közt Koszovóban már a 70-es évektől elindult. A brutális Rankovics féle szerb kommunista elnyomás múltával az albánok késztették alattomos indirekt nyomással több tízezer Szerbet  elköltözésre a tartományból. A nyolcvanas évek közepétől pedig Milosevics a sérelmekre alapozva tovább mélyítette a konfrontációt. Egy ideig kettős, párhuzamos társadalom működött. A szerbek nemzetállami stílusú megoldása pedig a NATO fegyveres akciójába torkollott. A Nyugat a sokadik modern szerb elnyomó agressziót szerencsére már nem támogatta.

A Balkán nem európai kivétel, a nemzetállam építő programok, ha nem állítják le időben azokat törvényszerűen torkollnak genocídiumokba, borzalmas autoriter rezsimek által. Európának tehát hűen tradícionális sokféleségéhez, meg kell tagadnia a totalitárius nemzetállami világ értékeit, annak minden nemzetközi jogi következményeivel együtt. A nemzetközi jog ugyanis önmagában szintén a nemzetállami ököljog szabályait tükrözi vissza, nem képes megvédeni az állam más nemzetíségű polgárait, saját államuktól. Sőt alávetésükhöz adja meg a határok sérthetetlensége és a totálisnak beállított állami szuverenitás által a jogalapot.

Az európai integráció mélyítésével, a helyi autonómiák bővülésével, a nemzetállami határok légiesedésével a nemzetközi kapcsolatok alanyainak maguknak kell főbb karaktervonásaikban megváltozniuk. Előtérbe kell kerülnie a korlátozott állami szuverenitáson, s az autonómiák egyensúlyán alapuló föderalisztikus elképzeléseknek. Másként szerintem Európa fölött mindig ott fog lengeni Damoklész kardja. Az etnnikai privilegizálás egyben mások jogfosztásával is jár. Koszovóban ezért is kellene arra törekedni, hogy az újonnan létrejövő független államot Szerbiával együtt beintegrálják minál gyorsabban az európai keretek közé, s elvegyék azok konfrontatív etnikai privilegizáláson alapuló karakterét. A kisebbségi jogokat garantálni kell. A szélsőségesen elnyomó Nagy-Albánia ugyanolyan véres zsákutca lenne, mint amilyenek a nagyszerb elképzelések voltak. Az egyes népek önrendelkezési joga, csak korlátozottan a szomszédaik igényeihez igazodva érvényesülhetnek. Ha az egyik a másik felett dominálni akar, akkor eleve kódolt a konfliktus, egész Európában.