A lebegő állomány göteborgi gyakorlata avagy egy szép elméleti idea gyakorlati ellentmondásai

Rövid bejegyzésem egy svéd online napilapcikkre támaszkodik, melyet Maria Larssontól kaptam meg, köszönet érte!
A lebegő állomány ideája első pillantásra nagyon jónak tűnhet. Mindenki a könyvtár bármely könyvét előjegyezheti bárhonnan (leginkább online módon), s a gép által rögzített sorrendben kölcsönözhető a dokumentum az előjegyzést kérő olvasó számára, a hálózat bármely részlegéből. Így tehát az olvasó helyett a dokumentum utazik. Másik feltűnő sajátossága e gyakorlatnak, hogy a lebegő állomány állandóan hálózati szinten forog. Tehát a rendszer legtisztább alkalmazása esetén mondjuk egy városi könyvtári hálózat egyik tagjának sincs saját kölcsönözhető állománya, hanem az állományt a hálózatot alkotó fiókkönyvtárak és a központi könyvtár könyvtárosai együtt gyarapítják. A beszerzések a hálózatot gyarapítják annak egyes szegmensei helyett.  A közös érdekeknek így nem tehetnek keresztbe a partikuláris intézményi érdekek, s a beszerzés koordinációja révén a használati adatokra támaszkodva minden eddiginél hatékonyabb olvasóbarát szolgáltatást lehetne nyújtani.
Azért beszélek feltételes módban, mert az idea a valósága átültetve igen ellentmondásos végeredményt szül.  A göteborgi könyvtári hálózat fenntartója ugyanis nem elégszik meg csupán a lebegő állomány koncepciójának bevezetésével, hanem hozzátesz egy olyan ösztönző tényezőt, hogy a nagyobb forgalmat bonyolító fiókkönyvtárak magasabb összegű költségvetésből gazdálkodhatnak (illetve magasabb összeget érintve tehetnek beszerzési javaslatokat) mint alacsonyabb forgalmú társaik. A rendszer egyelőre az audiovizuális médiaállományt illetően működik, de kiterjesztenék a könyvekre is.  Ez viszont így brutális eredményekkel jár, hiszen nem számol az egyes városrészek közti szociológiai, iskolázottságbéli különbségekkel. Lényegében a gazdagabb iskolázottabb lakosokkal rendelkező városrészek lakóit jutalmazza a rendszer, a szegényebb alacsonyabb kulturális igényű bevándorlók lakta városrészek kárára. Ebben a rendszerben semmilyen helye sem marad a kulturális integrációs programoknak, nem lehet a helyi igényekre testreszabott speciális állományrészeket, szolgáltatásokat elkülöníteni az egyes tagintézményekben (hiszen azoknak lényegében a modell kiforrása után szinte  nem is lesz önálló állományuk).  Egyáltalán semmilyen tere nincs a fizikai könyvtári térhez kötődő szolgáltatásoknak, a kézikönyvtári állomány funkciójának, gyarapítási kérdéseinek.
A szépnek tűnő szakmai idea ürügyén tehát az értelmezésem szerint úgy érvényesülhet akár pénzkivonás is a könyvtári szférából, hogy még jól egymásnak is ugrasztják az egyes városrészek fiókkönyvtárait, miközben a könyvtárak számos társadalmi, szociális funkciójának betöltésére nem nyílik tér.  A lebegő állomány rendszerének védelmezői azt mondják például, hogy 2012-2013-ban felújítás miatt úgyis bezárják a központi könyvtárat, ezt megelőzően kell tehát olyan gyakorlatot kialakítani, mely révén a központi médiaállomány is elkezd lebegni,  a kölcsönzési előjegyzések révén a fiókkönyvtári hálózatban. A fent említett negatív szociális hatásokkal, a helyi szint potenciális kiüresedésével azonban így is számolni kell, ha automatikusan ráhúzzák a modellt egyéb dokumentumtípusokra is. Ráadásul ha minden beszerzés (a könyveké is) központilag megy, akkor a könyvtárak kézikönyvtári állománya hogyan fog gyarapodni? Ki fogja képviselni, a könyvtárhoz mint fizikai térhez számos szolgáltatás kapcsán odanőtt felhasználók érdekeit? S egyáltalán hogyan lehet a könyvtárakat mint vonzó szociális tereket (lásd harmadik hely koncepció) a helyi szakmai mozgástér végzetes leszűkítésével hatékonyan működtetni? Mi lesz a helyi szolgáltatási arculattal (ha nincs mögötte megosztható helyi tartalom, csupán hálózati alapú)?
Lehet, hogy némileg túlzóan sarkítottak a kérdéseim, ám a göteborgi példa számomra arra utal rá, hogy egyetlen szakmai idea sem csodaszer, ha nem megfelelő fenntartói hozzáállással és doktriner módon alkalmazzák azt, nem véve számot a könyvtári hálózat egyes tagjainak funkcionális sajátságaival akár individuális, akár hálózati megközelítésben. A szakmai doktrinerség helyett egyensúlyt kell találni a lokális és a hálózatos szolgáltatási paletta elemei között. Reménykedni lehet abban, hogy a lebegő állomány gyakorlatának kiterjesztése a könyvek irányába talán átgondoltabban történik majd, mint ahogyan azt az AV-média állomány példája mutatja.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.