Biometrikus azonosítási kísérletek a Ringkøbingi könyvtárban

Dániában újabb érdekes kísérletbe fogtak. Ennek kiváltó oka az volt, hogy a könyvtárak szerint egyre többen kölcsönöznek mások PIN-kóddal ellátott egészségügyi kártyájával (mely egyben az olvasójegy szerepét is betölti) s vesznek igénybe jogosulatlanul távoli szolgáltatásokat.
Erre válaszul Ringkøbing városának könyvtára elkezdett tesztelni egy ujjlenyomat és vizuális azonosítás kombinációján alapuló azonosítási rendszert, mely mögött matematikai algoritmusok állnak. Az ujjak bizonyos pontjairól vett minták kódolódnak át matematikai algoritmikus formulákká. A tesztben mintegy 750 felhasználó vesz önkéntes módon részt, a legidősebb résztvevő házaspár a 70-es éveiben jár. Biztonsági szintje a törvények kívánalmainak megfelelően eléri a rendőrségnél, vagy katonai szervezeteknél alkalmazott biometrikus azonosítási rendszerek szintjét. A tesztben részvevők tehát egy külön biometrikus terminálon azonosítják magukat kezüket ráhelyezve a leolvasó felületre, ahelyett hogy a hagyományos egészségügyi kártya+ PIN kód megoldást alkalmaznák. Ennek segítségével tudnak fénymásolni, könyvtári PC-t lefoglalni, kölcsönözni stb. A kísérlet mögött annak a vizsgálata is meghúzódik, hogy a nyitvatartási időn túlnyúló önkiszolgáló könyvtári funkciókat mennyire lehet sikeresen a biometrikus azonosítással párosítani (ugyanebben a kistérségben zajlott le a gjerni önkiszolgáló kísérlet, melyről már korábban írtam).  A könyvtári biometrikus kísérletek beilleszkednek a helyhatósági közigazgatás szolgáltatásait átfogó szélesebb körű kísérletezési tevékenységbe. Emellett tíz magáncégnél is kihelyezett biometrikus használati kísérletek zajlanak. A helyhatóság egy kisebb biometrikus kutatóközpontot állított fel e célból a Tudományügyi Minisztérium támogatásával. A projektről szóló hír itt jelent meg.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük