5. (Köz)pénzből érték — és lebegő állomány

Az előző részben már találkozhattunk jó országos könyvtárügyi keretrendszerekkel, melyek a felhasználókat szolgálják. Ezúttal a következő tanulmányok segítségével kicsit konkrétabb vizekre evezünk, először Eva Bergstedt cikke segítségével.
Ha a régió összes könyvtárát az adófizetők pénzéből finanszírozzák, miért nem nyújtanak közös felhasználóbarát
szolgáltatásokat? — teszi fel a kérdést a svédországi Varmland régió könyvtári projektjének könyvtáros-menedzsere. Emögött a gazdasági szolgáltatói szemléleten túl a józan megfontolás áll: olcsóbb a közös fejlesztés, mint a forrásokat felemésztő önálló próbálkozások. Így 16 köz-, egyetemi és kórházi könyvtárfogott össze a régióban. A kísérlet forrásait és szakmai támogatását a svéd pénzügyminisztérium, az állami kulturális ügyeket menedzselő Kulturális Tanácsés a Svéd Nemzeti Könyvtár összefogása biztosította. Ennek eredményeképpen többé nem kell külön olvasójegy az egyes intézményekbe, s a korábban említett dán példából ismerős módon a régió bármely intézményében
leadható a többiből kölcsönzött dokumentum is. Ez még azonban csupán a kezdet. A www.bibliotekwarmland.se címen működő portál tulajdonképpen svéd regionális szolgáltatási alapú implementációja a szintén az előzőekben említett
www.bibliotek.dk dán szolgáltatásnak. Itt azonban a közös elektronikusszolgáltatások (e-book kölcsönzés, hang- és videóanyagok online elérése, adatbázis-hozzáférés) áll a középpontban, melyek mögött nem áll közös katalógus. A szabályozás idomulása(!) itt sem ment egyik napról a másikra (a fenntartók köre a helyhatóságoktól kezdve a megyei hatóságokon át, az állami szabályozás alá tartozók), ám regionális szinten sikerült megteremteni az egységes online és
offline (az adott intézményekben megjelenő) közös szolgáltatói területeket.
A szintén regionális kísérletként már korábban beindult norvég Oestfold megyei kísérletek
tapasztalataiból sokat profitáltak a warmlandiak is. A határ két oldalán közös online kulturális eseménynaptárt működtetnek. Rendszeres gyakorlati konzultáció folyik a könyvtári logisztikai fejlesztésekről, vagy az informatikai rendszerek nemzetközi (norvég-svéd) koordinációjáról. A projekt eredményeképpen például a
régió polgárai kórházi tartózkodásuk során zenét és filmeket tölthetnek le — fájdalmaikat enyhítendő. Az egészségeseknek pedig nem kell végigjárniuk a régió könyvtárait személyesen, hogy hozzáférjenek szolgáltatásaikhoz. Bárhonnan
áthozzák a könyveket a saját helyi könyvtárukba, s vissza is vihetik oda azokat.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.